2019. december 20., péntek

Barbara és Krisztián felejthetetlen hangulatú lagzija az erdőtarcsai Szentmiklóssy-Kubinyi kastélyban 2019. október 12-én.


Barbarával és Krisztiánnal a fodrászom vendégén keresztül ismerkedtem meg:-). Még a nyár elején találkoztunk, ahol eldöntötték, hogy én legyek a vőfélyük. Aztán szeptemberben újratalálkoztunk, ahol a lagzi részleteit pontosan megbeszéltük. 

Barbara és Krisztián nagyon kedves pár, - már közel a negyvenhez döntöttek úgy-, hogy együtt jobb lesz!. Elég közel kerültem hozzájuk, hiszen a magam negyvennyolc évével, hasonlóan gondolkodom, mint ők. Talán így könnyebb is volt számomra megtalálni velük a közös hangot.


Elérkezett az a bizonyos október második szombatja, nagyon gyönyörű idővel. Hét ágra sütött a nap, kellemes idő bizonyult, jó fényviszonyok voltak, és egy csöppet sem izguló pár. A kastély teraszán adott volt a helyszín a szabadtéri esküvő megtartásához. A megbeszélt koreográfia szerint szertartásra két oldalról érkezett párunk. 

Krisztiánt anyuka, Barbarát apuka kísérte fel a teraszra. Megható esküvői szertartáson vehettek részt a jelenlévők, amelyhez kellemes zenét választottak a fiatalok. A szertartás után elkészítettük a családi fotókat, majd átsétáltunk a templomba, ahol az atya megáldotta a fiatalokat. S, mint minden esküvő után megtörtént a gratuláció, és a csokordobás is.


Visszasétálva a kastélyba lepedő kivágás következett, majd pohárköszöntő, kalácstörés és a nyitó tánc volt soron.












Úgy látom a képen, Barbara szakította a nagyobbat:-). Aztán megkínálták a nagyérdeműt belőle. Pont lencsevégre kaptam, amikor a DJ-t kínálták.



Nyitó tánc után már elkezdődött a buli, így mindenki táncolhatott kedvére. A vacsora előtt felkértem Krisztiánt egy pohárköszöntő megtartására. A vacsora fogásaihoz hozzáfűztem néhány rigmust, amelyet tapssal fogadott a násznép.



A vacsora végén, a MR & Mrs. játék következett, amely osztatlan sikert aratott ismét, a vendégek körében. Hiába, a "latákos" kérdéssor megint telitalálat volt:-).

Maga a helyszín felejthetetlen, a kiszolgálás és a vacsora minősége pedig kiváló volt. Nagyon szép eleganciát árasztott a bordó drapéria, az ódon falak reformkori miliőt biztosítottak az est további részéhez. 

Párunk DJ-t választott zeneszolgáltatóként. Abonyi Attila profi a javából, olyan bulit kerekített, amely megemlegethet mindenki. Attilával jó együtt dolgozni, mert maga is úgy gondolja, hogy ez közös munka a jó hangulat érdekében. Örültem, hogy vele dolgozhattam ismét, mert mindenben tudtuk egymást segíteni. A zenei etapokat bevezettük egy-egy játékkal. Utána kérte, hogy a pálinkadalhoz szerezzem be a hozzávalókat. Én odavittem. Szóval azt mondom, így kell jól összedolgozni. A táncparkett végig zsúfolva tele volt, nagyon nem lehetett leejteni semmit a földre.


Úgyhogy gyorsan eljött a torta szeletelés ideje, valamint a slide vetítés is.


Az édes élmények után, a "hét vezér" játékkal vezettük be a következő tánc etapot. Meglehetősen jól sikerült, azon minden vendég jót derült. Az örömapa erős borából - főleg az utolsó vitéz- komoly bátorságot merített. Aminek persze volt következménye, némi elhajlás, de nagyon hősies tett volt. Szóval mindenki nagyon jót szórakozott a vendégek soraiból. Annyira gyorsan elment az idő, persze a hangulat miatt nem érzékeltük, de éjfél tájt már a menyasszonytánc következett. Miután eltáncolta a párunk a menyasszonytáncot, következett az éjféli vacsora, és az új asszony beköszöntése.


Ezek után egy szép borköszöntővel elköszöntem Barbarától és Krisztiántól, akik felkötötték a vőfély botomra a szalagjukat. Mivel nem volt lánykikérő, ezért elköszönéskor kértem meg őket, erre az eseményre. Külön köszönöm, Krisztián anyukájának azt a gyönyörű kézzel készített vőfélyszalagot, azzal a szimbólummal együtt, amelyet ráhorgolt. Becses darabja lesz a gyűjteményemnek. Ezen események után pedig következett a hajnalig tartó buli.

Hogy láttam az esküvőtöket Barbara és Krisztián?.

Külön köszönöm az életnek, hogy veletek összehozott. Nagyon jól megtaláltuk a  egymás között a hangot, ami számomra külön öröm volt. Kívánom, hogy a házasságotok tartós és boldog legyen, remélem a trónörökös már lassan érkezni fog hozzátok.-). Barbara édesapjával összetegeződtünk, azt hiszem barátsággal fogadtak, és barátsággal váltunk el egymástól hajnalban. Még egyszer köszönöm, hogy én lehettem a vőfélyetek 2019. október 12-én a az erdőtarcsai kastélyban. 


Laták János, alias Jani vőfély így látta a Ti esküvőtöket.