2017. július 25., kedd

Ágnes és Bálint esküvője, Mecseknádasd 2017. július 22., avagy egy igazi hamísíthatatlan falusi hangulatú esküvő



Július 22-én az utam a Baranya megyei Mecseknádasdra, a Bagoly csárdába vezetett. A csárda tulajdonosa ajánlott az ifjú pár figyelmébe, mondván régen jártam náluk. A koreográfiát, annak rendje és módja szerint megbeszéltük az ifjú párral.
A vőlegény násznépe a csárdában gyülekezett, majd kikérés után elindultunk lánykérőbe. Ágnes egy kis Tolna megyei faluból, Mőcsényből származik, ezért igazi hamisítatlan falusi lánykérésnek lehetett tanúja, az aki részese volt a násznépnek. Továbbá a falu apraja-nagyja szintén megjelent a lányos ház előtt, erre a különleges eseményre várva. Nos Bálintnak nem adták első szóra a leányzót, sőt a násznagy asszony próbálkozott elsütni egy álmenyasszonyt is a vőlegény részére, aztán találós kérdést tett fel a vőlegénynek. Szó, ami szó nemcsak a 40 fokos meleg izzasztotta meg a vőlegényt, hanem a furfangos lánykérés is. A képek tanúsága szerint, azért nem üres kézzel távoztunk Mőcsényből, mert mégis csak kiadták a menyasszonyt, akit aztán hagyományok szerint elbúcsúztattunk a szüleitől és a közvetlen rokonságától.
A násznép ezután Mecseknádasdra a templomi szertartásra ment, majd közös fotó után elindultunk a polgári szertartás helyszínére a mecseknádasdi török várromhoz, ahol kimondhatta egymásnak a párunk a boldogító igent. Ezután gratuláció és csokordobás, családi fotók következtek. Majd visszatért immáron a teljes násznép a csárdába, ahol várta már a szomjas vendégsereget a vendéglátó.
Mielőtt elindult volna a lakodalom, az ifjú pár kivágta a lepedőbe rajzolt nagy szívet, amelyet kézen fogva átléptek. Ezzel beléptek a házasságba, majd pohárköszöntő a kalácstörés és a nyitó tánc következett sorjában.
A vacsora pontban 7-kor kezdődött, a fogások rendben időben megérkeztek. A vacsora minőségére sem lehetett panasza senkinek, mert kiadós és finom volt a menü.
Vacsora után játékkal csalogattuk a vendégeket a parkettre, majd a menyasszonyi torta felvágásáig folyt a mulatozás. A torta felvágást követően, szintén egy játékkal csalogattuk a násznépet az ifjú pár köré. Majd éjfélig meg sem állt a násznép. A Pécsről érkező zenészeknek könnyű dolguk volt, mert mindig volt közönség a tánctéren. Gyorsan elszállt az este, és elérkezett az éjfél a menyasszonytánc ideje. Az ifjú pár lakásra gyűjt, ezért egy olyan ajándék dobozt készítettek, amely egy házat szimbolizált, abba lehetett beletenni az ajándékba szánt borítékokat. Rajta egy felirat Kurucz család. Nagyon ötletes volt, sőt meg is jegyeztem, hogy a fundamentum már kész, ebből már csak építkezni kell. Aztán gyertyafénykeringő következett és egy órakor jött vissza az ifjú pár, aztán egy kis menyecsketánccal spékeltük meg a hangulatot. Az éjféli vacsora végén körbeálltuk az újdonsült házaspárt, majd a vőfély egy szép verssel elköszönt a pártól. És kérte a zenekartól, az Azért vannak a jó barátok című örökzöld slágert. Majd megvonatoztattuk a társaságot, ez után, aki úgy érezte, hogy még bírja szusszal, az tovább táncolhatott kedvére. Nagyon meleg volt szombaton, de ettől függetlenül a násznép nagyon jól érezte magát.

Magam részéről úgy értékelem, hogy jól sikerült a lagzi. Az ifjú párnak azt kívánom, minél előbb legyen kész a Kurucz család otthona és népesítse be udvarotokat, gyermekeknek hada....

Laták János, alias Jani vőfély így láttam az esküvőtöket.


2017. július 24., hétfő

Csilla és Dávid esküvője a családi emlékek között a Bory várban, 2017. július 15.



A múlt hétvégi lagzi, amely Székesfehérváron volt minden résztvevő számára emlékezetes marad. Hogy ne szaladjak annyira előre az események sorában egy kis kitérőt szeretnék tenni. Az ifjú pár a Bory várban szerette volna megtartani az esküvőjét és lakodalmát. Bár kétség kívül, a vár exkluzív helyszín egy esküvő megrendezésére, de nagy terei miatt szabadtéri lakodalom megrendezésére nem kifejezetten ideális. Nagy előnye viszont, hogy szellős. A beszélgetés során Csilla szerényen elmesélte, hogy a Bory várat, Bory Jenő az Ö apai ük öregapja építette a huszadik században, 40 nyáron át. Ah, akkor egyből megértettem, hogy miért ezt a helyszínt választotta az ifjú pár. A vár továbbra is családi kezelésben áll, így e szép helyszínen ismét összegyűlt a nagy család ünnepelni. Sok-sok anekdotát hallottam, mind Bory Jenőről, meg az általa megálmodott vár történetéről. Magam részéről izgalommal vártam az események kezdetét. A szabadtéri esküvő este 6 órakor kezdődött, hogy ne legyen olyan meleg. Az esküvő kezdetén már látszott, hogy Csilla rosszul érzi magát. Majd a közös fotó, gratuláció, csokordobás és családi fotózás után, amelyet - nagy fájdalmak közepette hősiesen végigcsinált  - sajnos nem várt esemény következett be. A menyasszonyt be kellett vinni a székesfehérvári kórházba, és a helyzet komolyságát jelezve, még az éjszaka folyamán meg is műtötték. Dávid természetesen a műtét kezdetéig - immáron- kedves nejével volt.
Ebben a helyzetben mit lehet tenni és, hogyan lehet a vendégeket a helyszínen tartani? Na nekem is fel kellett kötnöm a "gatya madzagot". Megkértem a vendégeket, hogy most az lenne a legjobb, ha itt, egy emberként szurkolnánk az ifjú párnak. A vendégek ezt megértve, azért elkezdték a táncot. Persze nem volt olyan dínom - dánom, mintha mi sem történt volna. Közben néha egy-egy monológgal oldottam a feszültséget. Le a kalappal a Csilla édesapja előtt, aki mindvégig ott volt a lakodalomban, és tartotta a frontot. Dávid fél 12-kor megérkezett, majd felszeletelte a menyasszonyi tortát, és utána menyasszonytánc helyett vőlegény táncot járt a násznéppel. A tánc után még elmondtam neki egy monológot az új robogó bejáratásáról, hiszen az előző este új "robogót" vásárolt, csak nem kapott hozzá "használati utasítást". Ezen a jelen levő násznép és maga Dávid is egy jót mosolygott. Majd megköszönte, hogy egyben tartottam a násznép nagy részét. Magam részéről ügy értékelem, hogy az élet produkál különös helyzeteket, mint a jelen példa is mutatja. A vőfélynek ebben a szituációban is helyt kell állnia. És ehhez tapasztalat kell...
Az ifjú párnak azt kívánom, hogy Csilla minél hamarabb, teljesen felépüljön, és ne arra emlékezzenek, hogy mi is történt, hanem arra, hogy összeházasodtak. Kívánok nekik egy kocsi deréknyi gyermeket, akik sok-sok időt töltsenek el a Bory várban a családi emlékek között.

Jani vőfély