2019. november 17., vasárnap

Adrienn és Márton nemzetközi esküvője, a fenyőharaszti kúriában 2019. szeptember 28.-án



Adrienn-nel és Marcival bő egy éve vettem fel a kapcsolatot. Azt tudni kell, hogy Marci édesapja nagyon kedves munkatársam volt, amíg nyugdíjba nem vonult:-). Marci bácsinak, anno megígértem már több mint húsz éve, hogyha a gyerkőcök felnőnek, akkor majd én leszek a vőfélyéjük. Nos ez így is történt, mert Áginak is én voltam a vőfélye, és most Marcinak is én lettem. Barátságom a családdal több, mint negyed évszázados, így mondhatom majdnem családtagként fogadtak ezen a jeles napon is. Adrienn-t, csak most ismertem meg Marci által, és azt kell mondjam a vőlegénynek, hogy jól választottál párt magadnak Marci. Adrienn, csinos kedves, intelligens lány, aki élete nagy részét külföldön töltötte, mivel édesapja diplomata volt. Így menyasszonyunk sok külföldi barátra tett szert az elmúlt időszakban. Ezt azért tartottam fontosnak megemlíteni, mert a főcímben nemzetközi esküvőt írtam. Majd, ha tovább olvassátok megvilágosodik bennetek is, miért is választottam ezt főcímet a blogomnak.

Adrienn, Franciaországban töltötte az ifjú kora legszebb éveit. Párizsban járt egyetemre, és minden csoporttársa, akivel együtt koptatták az iskolapadot, eljött az esküvőre, a világ másik szegletéből is. Többek között Indiából, Közép-Amerikából, és Európa számos országából. Szép gesztus a barátok részéről, hogy ezt a hosszú utat megtették értük. Én az ilyen barátságot nevezem igazi barátságnak.

 
Az idei évben a szeptember utolsó szombatja, bár felhős volt, de kellemes hőmérsékletű. Pont ideális egy esküvő megtartásához.

A máriabesnyői bazilika udvarán gyülekezett a násznép. Bemutatkozásom után megkértem a násznépet, hogy szíveskedjenek helyet foglalni a templomban, mert a menyasszony szigorúan, csak akkor érkezik, amikor minden vendég már helyet foglalt a templomban, és a vőlegény várja az oltár előtt a menyasszonyt. Adrienn egy gyönyörű ekrü színű menyasszonyi ruhába öltöztette magát, Marci tiszteletére. Úgy gondolom Marcinak is elállt a lélegzete, amikor meglátta szerelmét a templom ajtajában. A szertartás után a násznéppel egy közös fotó készült, majd a násznép a fenyőharaszti kúriába vette az irányt.

 
A vendégek megérkezése után elkezdődött a szabadtéri szertartás. Azt kell mondjam gyönyörű a helyszín, és legfőképpen kellemes fényviszonyok voltak, amelyek mind-mind hozzájárultak a kimondottan megható szertartáshoz. Bár néhány csepp eső azért hullott, de kibírta az időjárás:-). A gratulációt követően, a szokásos csokordobás és a harisnyakötő eldobás következett. Bao, Marci barátja kapta el e nemes ruhadarabot, és jogosult lett arra, hogy trófeaként viselje:-).


 A vendégeket pedig arra kértük, csekkoljanak be a hotelba, míg mi előkészítjük az ifjú pár fogadtatását. Amikor Marci az utolsó héten felhívott, hogy a bevonulást áttervezte, először nem értettem, miért akar vetítéssel kezdeni, aztán mikor megláttam, hogy miről is van szó. Mindenek előtt meg szeretnék köszönni a vendégeknek, hogy - néhányan akár 10.000 km távolságból is- eljöttek őket ünnepelni. Akkor megértettem, hogy itt kezdődik a barátság, és a tisztelet egymás iránt. Nagyon jó alaphangot biztosított az est további részéhez.






Majd kalácstöréses játék következett, és a végén pedig a családi fotók elkészítése jött sorban. Egy lista alapján hívtam a vendégeket, hogy a vacsora előtt még a fotósarokban elkészüljenek ezek a képek. Ide mindenképpen kellett, az hogy legyen fotós névlista, hiszen közel negyven külföldi vendégsereget nem tudtam volna odacitálni időben.


 A vacsora finom és bőséges volt. Mind a kiszolgálás, mind a vacsora első osztályú volt. Elfogultság nélkül állíthatom, hogy igen mindenhol ilyennek kellene lennie a vendéglátásnak.


A dekorációról eddig még nem esett szó. Szerintem káprázatos volt. A partysátor megtelt gyönyörűbbnél,-gyönyörűbb virágkompozíciókkal. Különleges hatású látványt biztosított a vendégek részére. A vacsora végén, a Mr & Mrs játékkal ráztuk fel a kellemes bágyadtságból a násznépet.


Néhány nappal az esküvő előtt elküldtem a kérdéseket egy barátnak, aki lefordította a kérdéseket angol nyelvre, így a külföldi vendégek is értették, hogy pontosan miről is van szó. Nos sikerült egy nagy tapsot kapnia kedves párunknak.

Ezután a várva-várt nyitó tánc következett. Azt hiszem, aki látta az élő bejelentkezésemet a Facebookon, azonnal láthatta, hogy egy gondos koreográfiához egy szép dalt választottak a fiatalok. Még hetek múlva is like-kolták ezt a videót, több száz kommentet fűzetek hozzá az ismerősök.
Csak ismételni tudom magam, perfect volt az egész. Így kell ezt csinálni.

Beindítottuk a lagzit, majd lakodalmas lemezlovasunknak, Fürst Tamás, alias Tommy Slow-nak átadtam kormánykereket. Tamás nagyon jól irányította a hangulatot, sőt kifejezetten jó volt együtt dolgozni. Megbeszéltük, hogy amikor egy kicsit alábbhagyott a hangulat, mivel rázzuk fel a vendégsereget. Azt hiszem, ezt is elfogultság nélkül állíthatom, igen vele is öröm volt együtt dolgozni.
A lendületbe hozott násznépet nem akartuk "lelőni", ezért a menyasszonyi tortát este 10 helyett, fél tizenegykor szervíroztuk fel.


 A torta vágás után ismét elkezdődött a buli, és éjfél előtt valamivel a gyertyafény keringővel a menyasszony elment átöltözni. A gyertyafénykeringő szintén elegáns volt, mert annak videóját is sokan megtekintették. Amikor megérkezett párunk új emberként és új asszonyként, eltáncolták a menyecsketáncot, ahol az ifjú párunk begyűjtötte a nászajándékot, majd éjféli vacsora következett. A vacsora után egy szép verssel elköszöntem az újdonsült házaspártól.

A hajnalig tartó "ereszd" el a hajam bulihoz, Adrienn és Marci a lufis táncot választotta. Szerintem, jó döntésnek bizonyult ez a játék, mert a külföldi vendégek is élvezték ezt a csapatépítő játékot. Aztán átadtam Tamásnak a stafétabotot, majd a barátok is igazán "feltámadtak", és tartott a buli reggel ötig.


Hogy láttam az esküvőtöket, Adrienn és Marci? Hát úgy hogy miden a legjobban sikerült! Látszott, hogy sokat készültetek rá, és egy kicsit túl is izgultátok:-) az elején. Persze, ez így szokott lenni, azért  nyugtatni is kellett benneteket. Na de a nyitó táncra teljesen feloldódtatok. Amikor ellazultatok, azzal egyidőben a hangulat is kiteljesedett.

A külföldi vendégeiteknek is élmény volt ezen a jó bulin részt venni, én úgy láttam. Azt hiszem egy új mércét állítottatok fel a baráti társaságotokban a lakodalmas hangulatépítésből. Minden jól jött ki. Most már, csak az következik, hogy vigyázzatok egymásra, és ajándékozzátok meg szüleiteket unokákkal. Mert Ők már titkon erre vágynak!

Külön köszönöm, Adrienn szüleinek is, hogy kedvesen fogadtak,  így ismeretlenül is. Sőt Bélával, az apukával össze is tegeződtünk:-). Marci bá'-nak és Áginak pedig azt, hogy szinte családtagként kezeltek engemet.

Laták János, alias Jani vőfély így látta az esküvőtöket Fenyőharaszton, 2019. szeptember 28.-án.

2019. november 8., péntek

Bogi és Péter különleges esküvője a szülőföldemen, Szekszárdon 2019.09.21-én


Bogival és Péterrel különös módon ismerkedtem meg. Illetve Bogi szüleit ismertem már a 90'-es évek elejétől, hiszen életem 4. lakodalma, - amit levezettem- a szülőké, Csilla és Zoli lagzija volt. Aztán talán már három éve is van annak, hogy összefutottunk egy esküvőn, és akkor jött számukra az ötlet, ha a leányzó eladó sorba kerül, akkor én legyek a szószóló. Örömmel vállaltam el ezt a nemes feladatot. Hiszen mindig megtiszteltetés számomra, ha szülők után a gyermek esküvőjén is én lehetek a karmester:-). 


Már jó egy évvel korábban lefoglaltak, úgyhogy nem bízták a véletlenre a lagzi sorsát:-). Minden részletet megbeszéltünk, így vártuk a szeptember 21-dikét. Gyönyörű napsütéses délutánon gyülekeztünk Szekszárd város Polgármesteri Hivatala előtt, hogy a nagy családi esemény szemtanúi legyünk. Mint kiderült számomra, hogy Péter anyukája is ismert korábbról, hiszen anno, én sokáig éltem Sióagárdon, ahol a helyi hivatalban dolgozott korábban köztisztviselőként. 

Ezen a gyönyörű délutánon, ki lehetett anyakönyvvezető a szekszárdi Városházán? Ki más, mint Parrag Kati. Mivel mi szekszárdiak vagyunk, így mindenki ismer mindenkit.  Kati megint szívhez szóló, személyre szabott beszéddel rukkolt el, amit most is élvezet volt hallgatni. Nemcsak azért volt jó hallgatni, mert egyedi hangvételű volt, hanem - az egész mondanivalóját tekintve- egy kellően szofisztikált humorral köt egybe, aminek az összképe egy teljesen egyedi megfogalmazás lesz. És a mai rohanó világunkban jó ilyet is hallani. Így is lehet esküvőt tartani. Javasolom néhány anyakönyvvezetőnek, hogy tanuljon Katitól!. Mindig örülök, ha Őt látom nemzeti színű szalaggal az oldalán, akkor biztosak lehetünk abban, hogy egyedi hangvételi esketés lesz. Szerintem sikerült neki ezzel jól megalapozni az est hangulatát is. 

Esküvői gratulációt követve, Szekszárd - méltán szépen felújított- főterén, az I. Béla király terünkön elkészültek a násznép közös fotói, majd elmentünk Tolnára az Alimental étterembe, ahol előbb családi fotózások következtek, majd csokorszalag vágással, és harisnyakötő eldobással folytatódott az események sorozata. 


A legények, hogy úgymond nagyobb érdeklődést tanúsítsanak e nemes ruhadarab megszerzése iránt, egy stampedlis üveg whiskyt kötött rá Péter, és így dobta srácok közé. Majd lett is tülekedés érte:-). A lepedő kivágás után elindult a lagzi, egy pohárköszöntővel, majd egy kalácstöréses játékot csináltuk meg, és a nyitótáncot is eltáncolták vacsora előtt a fiatalok. Onnantól mindenki bulizzon, szólt a felhívás:-). 


Bogi és Péter zeneszolgáltatóként Dj-t választott, Németh Attila személyében, aki jó választásnak bizonyult. Nem szeretnék elfogult lenni Attilával kapcsolatban, de Attila, alias DJ Fidó mestere a szakmájának. Pillanatok alatt felmérte, hogy a vendégseregnek milyen a zenei ízlése. Nagyon jól ráérzett, hogy mire fog mulatni a násznép. Ügyesen válogatta össze a dalokat, úgyhogy egész éjjel komoly tombolás és buli folyt reggel ötig. 


Vacsora pontban hétkor kezdődött, közben meglepetésként Péter kapott a főszakácstól egy különleges ételt, azaz hagymás babot, meg egy nagy hamburgert. Remélem mindenki időközben rájött, hogy Bud Spencer, alias Carlo Pedersoli, volt vőlegényünk kedvenc színésze. Fel is hangzott eközben a "Kincs, ami nincs" betétdala is. Bogi kérte meg a szakácsokat, hogy ezzel a figyelmességgel kedveskedjenek az újdonsült férjének!.

A vacsora az Alimentálban mindig kifogástalan minőségű, ez most sem volt másként. A pincérek kimondottan figyelmes kiszolgálással segítették a buli alakulását. 

  
A vacsora végén a Mr & Mrs játékkal kizökkentettünk a nagyérdeműt a kellemes bágyadtságból, majd a Hamupipőke tánccal pedig megalapoztuk a buli hangulatát. Így további játékra nem volt szükség, mert mint már írtam, ment a buli szépen.

A menyasszonyi torta beköszöntése és felszeletelése után ismét tele lett a táncparkett. Annyira gyorsan elment az idő, hogy hipp-hopp már a gyertyafény keringő következett. Ezt a táncot gyönyörűen táncolta végig párunk, gratulálok érte. 


Éjfél után néhány perccel, a menyecsketánc került sorra.  Az ifjú párunk a nászajándékkal a zsebében távozott erről az eseményről:-), de kisvártatva visszajöttek. Ők is bekapcsolódtak a buli folytatásába. Részemről egy elköszönő verssel búcsúztam tőlük, majd átadtam DJ-nek a násznépet.

Sajnos nem tudtam a buli végéig maradni, hiszen vasárnap egy újabb lagzimegbeszélés következett kora délelőtt folyamán, s utána vissza kellett rohanjak Budapestre. Miután kipihentétek a fáradalmakat, kaptam a párunktól egy köszönő üzenetet, amiben leírták, hogy ötig kitartott a hangulat.

Kedves Bogi és Péter, hogy láttam a lagzitokat vőfély szemmel? Úgy hogy büszkék lehettek rá, mert kifogástalan volt a lagzi. Minden volt, ami ilyenkor szokott lenni. A hangulat magáért beszélt. Visszanézve az élő bejelentkezéseimet a Facebookon, a leírtakat támasztják alá. Az unokaöcsi Michael Jackson különszáma szenzációs volt.

Szeretnék tőletek gólyahíreket hallani. Szeressétek egymást egy életen át, és neveljétek majd gyermekeiteket abban szellemben, amit hoztatok magatokkal a szülői házból. 

#Laták János, alias #Jani vőfély így látta a Ti esküvőtöket, 2019. szeptember 21-én Tolnán.