2018. szeptember 8., szombat

Andrea és Máté "megabulija" a Baranya megyei Dióspusztán, 2018.08.25.


Andreával és Mátéval, Csorba Csaba vőfély barátom ismertetett meg. Mivel Ő már foglalt volt, így javasolta a párunknak, hogy keressenek meg engem. Miért megabuli, a megabuli? Hát azért, mert a két család összesen 350 fős nászsereget hívott meg ünnepelni. Csaba sem véletlenül ajánlott engem, hiszen van tapasztalatom ekkora násznép irányításában. Életem során, több ennél nagyobb létszámú lakodalmat is levezettem már. Ki is Andi és Máté? Két fiatal, akik nem is olyan közel laktak egymáshoz, hiszen Máté ligeti, Andrea nagypeterdi származású. Ha jól vettem ki a szavaikból, előbb Ligeten fognak élni. Én, mint sokat látott ember biztosan tudom, hogy két fülig szerelmes fiatal buliját vezettem. Mint már említettem nem kis logisztikai feladat volt ekkora násznép kiszolgálásának megtervezése, megvendégelése. Minden elismerésem a szülőknek is! Ezek után térjünk rá a fiatalok nagy napjára....
Még élő hagyomány a falusi esküvőkön, hogy már ebéddel várják a násznépet, Mátééknál is így volt. Már 11 órától gyülekeztek a vendégek az ország minden részéről a ligeti művelődési házban. Az érkezőket zeneszó, egy finom ebéd, és a végén rétes várta. Ekkor kiosztottuk a szálláshelyek beosztását, hiszen a környéken ennyi főt egyszerre egy helyen elszállásolni nem lehetett.
Zeneszóval elindultunk Mátéékhoz a faluban, ahol ízlésesen feldíszített ház fogadott bennünket. Háziaktól megtudtam, hogy maga a ház 1912-ben épül, ez egy családi örökség, amelyet szépen felújítottak. Jó volt betérni ebbe az ízlésesen rendezett portára.
Vőlegény a harmadik zeneszóra jött ki vidáman, majd szülőköszöntés után megindult a menet dudaszóval Nagypeterd irányába. A hosszú volt a kocsisor, a vendégek körülbelül egy órát utaztak Nagypeterdig. Ahol a vőlegény "lovat" váltott, azaz felült egy hintóra, majd hintóval érkezett a lányos házhoz. Szó, ami szó Máté megadta a módját a lánykérésnek.

Bebocsátást kértünk a lányos házhoz, ahol a násznagy úr szintén rejtegette a menyasszonyt. Előbb egy álmenyasszony mutogatott nekünk, aki Máténak nem jött be:-), amin persze nem csodálkoztunk. Aztán egy fogas kérdés:-) megválaszolása következett, némi családi segítséggel. Végén egy gyönyörű menyasszony jelent meg az ajtóban, akit már nagyon vártunk. Násznagyúr megmutatta Máténak a "portékát". Azt mondta Máté,  érte jöttem:-). Szóval ezután a kis közjáték és a lánybúcsúztató után, meglepetésként előállt a lovasfogat, amely az ifjú párt elvitte a két utcával arrébb várakozó menyasszonyos autóig. Andrea arcán látszott a meglepettség és az öröm, nem tudott a hintóról. Majd Szigetvárra siettünk a katolikus templomba, ahol a plébános úr mennyei áldást kért a két fiatal frigyére.


Ezután a közeli Dióspusztára vette a násznép az útirányt. Ekkora vendégsereg leültetése nem egyszerű feladat, Ez az a hely a környéken, ahol ennyi főre tudnak teríteni és van elég tánctér a felhőtlen mulatáshoz. Szóval időbe telt míg leparkolt a násznép, majd egy kis frissítő után kezdetét vette a polgári szertartás, a filagória alatt. A szép szertartás végén egy szülőköszöntő verssel kedveskedtem a fiatalok szüleinek. A pezsgős gratuláció hosszú volt, majd közös fotó és csokordobás következett. Aztán megbeszéltük a násznéppel, hogy ne egyesével jöjjenek a családi fotókat elkészíteni a fiatalokkal, mert így hosszú lesz. Így kérésemre előre összeállított a pár egy listát, amelyet felolvasva jöttek a nagyobb baráti társaságok. Nos így emberi időben sikerült ezt a programot is megvalósítani.


A lakodalom megnyitásaként előbb fát fűrészeltek, nagy kivágták a lepedőt, Máténak be kellett segíteni Andinak, hiába Máté nem szabónak tanult:-).


Aztán kalácstörés és a nyitótánc következett.


A vacsorát pontban fél nyolckor kezdtük. Egy igazi hamisítatlan Újházi-tyúkhúsleves volt a menü első fogása, majd főtt hús mártással következett, és egy igen tartalmas bőségtál zárta a menüt. Hogy mindenki degeszre ehette magát, az nem volt kérdés.


Finom, ízletes, és bőséges vacsora után elindítottuk egy játékkal a bulit. Aztán a számomra jól ismert zenekar, szó szerint a húrok közé csapott, és elindult az a bizonyos megabuli.


Ekkor nászsereg esetén nagyon játék nem kell, mert mindig van a ki táncol, és így nincs szívem megszakítani a táncmulatságot. Kb 11 órakor meghoztuk a tortát, ami látványos, és finom volt. Aztán a vőlegény híres vadász hírében áll, így vadásztársak készíttettek egy vadkant ábrázoló pörkölt cukor tortát, szerintem szenzációs volt, sőt a család egy befolyásos barátja, aki sajnos nem tudott eljönni, küldött Máténak egy gímszarvasokat ábrázoló grillázst is. Ez is művészi volt.


Éjfélkor elment párunk átöltözni, a gyertyafénykeringő kíséretében, majd kb fél egykor elkezdődött a maratoni menyecsketánc.


Azért olyan hosszúra nem nyúlt a tánc, de azért egy lábmasszírozásra leültettük új asszonyunkat, sőt meg is itattuk. Tetszett neki ez a közjáték, sőt kérte, hogy Máté máskor is masszírozza meg a lábát:-). Aztán a pénzsöprés következett, ha nem is pápai utcát söprögették, de volt mit összeszedni. Sőt kiborították az edényt, amit már nagy nehezen összeszedtek. Aztán másodszor már nem engedtem kiborítani az edényt, ez volt akinek nem tetszett, de úgy gondolom egy határt ne lépjünk át. Aztán éjféli vacsora következett, ami közben a család jó barátja nótákat és lakodalmas számokat énekelt. Aminek az lett a vége, hogy megint tele lett a táncparkett. Nem kellett újra odavinni a társaságot. A buli reggelig kitartott, sőt morzsaparti is volt rövid alvás után. Hogy vőfélyként, hogy értékelem a bulit? Szerintem jól megszervezték, jól egymásra illeszkedtek az események. Minden elismerésem a pincéreknek és a konyhásoknak is, mert ezt a nehéz feladatot gördülékenyen megoldották. Én elfáradtam nem is kicsit, mert azért hanggal bírni nem volt könnyű az estét. Ami nagyon-nagyon tetszett, hogy párunkat boldognak láttam, és látszott rajtuk, hogy nagyon szeretik egymást. A buli meg egyenesen szenzációs volt.

Összegezve a Andrea és Máté nagy napját, örülök, hogy én lehettem a vőfélyetek. Mi van még hátra, hát gólyahíreket szeretnék hallani. Külön köszönöm a gyönyörű szalagot, amit kaptam tanúbizonyságul, hogy én voltam a vőfély.












Jani vőfély így látta a Ti esküvőtöket.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése