2018. szeptember 21., péntek

Nóra és Tamás különleges esküvője az őcsényi hangárban, 2018. szeptember 1.


Nórával és Tamással ajánlás útján ismerkedtem meg. A lagzira Jantner László fényképész ajánlott be. Mondván régen láttak, és a pár nem fog bennem csalódni:-). Aztán a tavasz folyamán találkoztam Nórával és Tamással egy előzetes beszélgetésen, és azzal zártuk a találkozót, hogy a nyár folyamán a pontos menetrendet még átbeszéljük, így is lett. Aztán elérkezett a nagy nap, a szeptember elseje. A szekszárdi Béla téri katolikus templom előtt várakozott a násznép, míg megérkezett az ifjú párunk.  Majd katolikus szertartás következett. A közös fotót követően átsétáltunk a várkertbe, ahol az ifjú párunk megvendégelte a násznépet pogácsával, és a borkútból folyó rose borral. 
 

Mivel nyomakodott a vihar, ezért elég fülledt idő volt ahhoz, hogy mindenki szorgalmasan csapolja a borkutat:-). Majd vendéglátást követően azon vendégek, akik nem voltak hivatalosak a vacsorára elköszönt párunk. Ezután az ifjú pár felvezetésével elindultunk az őcsényi hangárhoz, ahol előbb polgári szertartás vette kezdetét. A szertartásra anyakönyvvezetőként ismét Parrag Kati érkezett. Hallgatva gondolatait, megint újat hallottam tőle. Ami ismét elkápráztatott, nemcsak engem, hanem az ifjú pártól kezdve, a szülőkön át a nagyérdeműt is. Aztán a szertartás alatt egy repülőgép átsuhant a vendégek feje felett, és szórta a virágszirmokat a házasulandók, és vendégek fejére. Erre a kis közjátékra felnevetett a násznép, mert a pilóta több szirmot szórt a vendégekre, mint az ünnepeltekre. Sebaj, újabb kör, akkor már pontosabb volt a célzás:-). Aztán az igenek, és szülők köszöntése után gratuláció következett. Majd csokordobás és a harisnyakötő eldobása. Elérkezett a vacsora ideje. felkértem Tamást egy pohárköszöntő megtartására. Ott kifejtette, hogy miért is ezt a helyszínt választotta a lakodalom helyszínéül. Mint kiderült húsz éve rendszeres látogatója az őcsényi repülőtérnek, szerelmese a repülésnek, vizsgázott vitorlázó pilóta. Így úgy gondolta másik szerelmének is itt fog örök hűséget fogadni. Bár elmondása szerint, a szülők nem rajongtak első szóra a kiválasztott helyszínért, de azért lassan megbarátkoztak a gondolattal, hogy nem étteremben rendezik meg a világra szóló eseményt. Én úgy láttam, felhőtlenül szórakoztak az est folyamán. A vacsorát cateringben a Hámori étterem szolgáltatta, amelyet Szekszárd és környékén külön nem kell bemutatni, mert mindenki tudja róluk, hogy magas színvonalon, minőségi kiszolgálással, minőségi étekkel várják az éhes vendégsereget. Itt sem volt másként. Aztán vacsora után nyitótánccal kezdetét vette a mulatság. Kegyes volt az idő hozzánk, és csak a vacsora vége felé kezdett el esni az eső, ami kellően lehűtötte a levegőt, és így kellemes légkört biztosított a mulatozáshoz.  Párunk násznépe túlnyomó részt fiatalokból, és barátokból állt, így a fiatalok igényeihez passzoló DJ-t fogadtak, akire ott panasz nem lehetett, mert arra a zenére táncolt a vendégek apraja-nagyja, sőt az idősebb rokonok is ropták a táncot. Magam részéről csak egy játékot vetettem be, a házaspáros táncot, ami elég volt ahhoz, hogy a kezdő lökést megkapja a násznép, és onnantól már ment a buli magától. Persze ehhez Tamás és Nóri is kellett, akik nagyon jól érezték magukat saját esküvőjükön:-), ott táncoltak a sűrűben, így volt kit körül ölelni a násznépnek. A menyasszonyi tortát némi késéssel hoztuk, mivel a buli nagyon ment. Én nem akartam megállítani a zenét, hanem egy kicsit eltoltuk, míg alább hagyott egy kicsit a lendület. 


A menyasszonyi torta felszeletelését követőn újra a Dj kezébe adtuk a hangulatgyártást, aki éjfélig egyfolytában jobbnál-jobb zenékkel csábította a násznépet a táncparkettre.

Tamással megbeszéltük, hogy pontban éjfélkor szeretné köszönteni édesanyját, mivel akkor volt a szülinapja. Így teljesítve a kérését, pontban éjfélkor megköszönthette az édesanyját. Aztán az édesanya is megköszönte a köszöntést, és hogy ajándékba kapott a fiától egy gyönyörű menyet, akit nagyon szeret. Gyertyafény keringőt eljárta párunk, majd kb fél egyfelé megérkeztek, mint új ember, és új asszonyt. Aztán ifjú párunk legfontosabb tánca következett. Mindenki megtáncoltatta az új asszonyt. Amikor Tamás apukája került sorra a táncra a zenét leállítottuk. Mondott néhány szép gondolatot a fiának, és a menyének. Tamás nyakába akasztott egy táskát, amiben az ajándék volt. A tánc végére az éjféli vacsorát is elkezdték szervírozni a vendéglátók. Grillezett ételek kerültek az asztalokra. Mindenki egy jóízűt ehetett. Majd összefogtuk újra a csapatot. És tartott a buli reggelig.

Én hogy láttam az események alakulást? Szerintem színes, tartalmas este volt. Amit megálmodtatok minden megvalósult. És jó hogy a hangárban tartottátok a bulit, mert szabadabb volt a násznép. Nem volt meleg, mert nem volt olyan zárt a helyiség. Sőt igényesen feldíszítettétek erre az alkalomra a hangárt, ami barátságosabbá tette a helyszínt.

Most már az van hátra, hogy éljetek boldogul. Ahogy Parrag Kati is kérte, ajándékozzátok meg a szüleiteket unokákkal, hogy az immáron legifjabb Albeck család is gyarapodjon:-).
Laták János, alias Janivőfély, én így láttam a lagzitokat!.          

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése