2019. szeptember 20., péntek

Rendhagyó esküvői beszámoló a "Vőfély Maratonról" 2019. augusztus 22-től 24-ig

Kedves Párok! 

Úgy döntöttem, hogy az esküvőtökről nem külön-külön írok, hanem egyben hiszen három nap alatt, három esküvőnek voltam a vőfélye. Bevallom őszintén féltem a három naptól, de kibírtam, persze nem szeretnék belőle rendszert csinálni.  Ugye, Budán is csak egyszer volt kutyavásár:-).

Renáta és Dávid, Monor augusztus 22, csütörtök Kult Pince


Nikolett és Tamás, Szekszárd augusztus 23, péntek Bodri Pincészet


Adél és Ferenc, Tolna augusztus 24, szombat Esküvő Fadd Volent-őből, lagzi Tolna Alimentál Étterem


A három pár közül elsőként, Nikolett-tel és Tamással ismerkedtem meg, még tavaly tavasszal. Mint kiderült hosszú kapcsolatuk megpecsételését egy jeles évfordulójukhoz szeretnék kötni, ezért választották a pénteki napot, még pedig az "első csók" akkor csattant el tíz évvel korábban:-).

Néhány hónappal később Adél és Feri is jelentkezett, hogy ők is szeretnének engem vőfélynek.

Renáta és Dávid nem sokat teketóriáztak, ők a nyáron döntötték el, lesz ami lesz, ők augusztusban összeházasodnak. Éppen nyaraltam Horvátországban július elején, amikor érkezett a felkérés.

Három fiatal pár, három helyszín, de minden lagzinak más feelingje volt, ezért tudtam végigcsinálni. 

A csütörtöki lagzi helyszínéül a monori Kult Pince szolgált. A szabadtéri esküvőhöz nem volt túlságosan meleg, így kellemesen telt a várakozás az esküvőig. Persze Renátát fergeteges hangulatú kikérés keretében kikértük, aztán kezdődött a szertartás. A monori anyakönyvvezető, gyakorlatias és egyben szívhez szóló beszédet mondott. Más anyakönyvvezetőtől még nem hallottam, hogy akkor megy a házasság hajója előre, ha egyszerre és egy irányba húzzák az evezőlapátokat. A szertartás végén  odamentem hozzá, és gratuláltam a beszédéhez, mert nagy igazság, amit mondott.

A pénteki lagzi házigazdája, a szekszárdi Bodri Pincészet volt. Nikolett és Tamás kikérést nem kértek, így egyből a szertartással kezdődtek az események. Itt Parrag Kati, mint anyakönyvvezető ismét brillírozott. Megint mást hallottam tőle, mint az előző találkozásunk alkalmával. Azt hiszem így lehet személyessé tenni egy-egy szertartást. A szertartás végén lakat zárás történt, majd a kis tóba dobták a kulcsokat párunk, hogy onnan ne kerüljön elő, és ez által a szerelem gépezetében "porszem" ne kerüljön.

A szombati esküvő egy kicsit más volt az előző kettőnél. A polgári szertartás helyszínéül a faddi Volent-öbölt választották. Egy kedves ismerős biztosította a vízpart nyaraló kertjét a szertartás helyszínéül, Adélnak és Ferinek. A helyszín mesébe illő,  ősfákkal tarkított  gyönyörű pázsit, a háttérben nádassal tarkított Holt-Duna. Szóval szemet kápráztató volt a helyszín. Én magam részéről úgy gondolom, hogy jobb helyet nem találhattak volna ki erre a jeles eseményre a fiatalok. Az esküvő előtt  Adélt kikértük és vártuk a faddi anyakönyvvezetőt, aki nem volt a helyzet magaslatán. És nem akarom részletezni, hogy miért, aki ott volt tudja. De külön köszönöm Adélnak és Ferinek, hogy ezt lazán vették, és nem csináltak belőle ügyet. Szerintem így tették jól, mert nem vetítette rá a bélyegét az egész estére ez a közjáték. Amit Isten elvesz, máshol visszaadja, szól a mondás. Nos itt is így történt. Volt egyházi szertartás a faddi katolikus templomban, ahol az atya, aki - a nógrádi származású menyasszony családjának barátja-, olyan szertartással lepte meg a vendégeket és a fiatalokat,  hogy azt tanítani kellene. Mind mondani valóját, mind retorikáját tekintve perfekt volt, én úgy gondolom.

A kötelező csoportkép, gratuláció, közös fotó, csokordobás és a harisnyakötő eldobás után mindhárom helyszínen megnyitottuk a lakodalmat. A lakodalom mindhárom helyszínen jól indult.

Zeneszolgáltatóként párjaim Dj-t választottak. 

A csütörtöki esküvőn, Török János volt a lakodalmas lemezlovas. Janival most találkoztam először. Druszán rutinos róka a szakmában egy kis stíluskeresgélést követően a - gombai származású- násznép zenei ízlésére rátalált. Aminek következtében nagyon hamar tele lett a táncparkett.   Nos ennek okán  kifogástalan hangulatú buli lett a vége.

A pénteki esküvőn, Takács Krisztián barátom volt a lemezjátszó felelős. Nikinek és Tamásnak én ajánlottam Őt. Nem csalódtak benne, mert nagyon hálás közönség volt az övék, fergeteges buli lett a vége.

A szombati buliban Ringwald Gábor, alias Dj Gabie volt a hangulatfelelős. Ha lehet azt mondani, neki volt a legnehezebb dolga. Meg is izzasztotta a közönség. Gábor nagyon jó DJ, azonban a násznép soraiban több korosztály képviseltette magát, sőt egyes korosztályok között nagy volt a korkülönbség. Így a repertoárt nehéz volt összeegyeztetni, a különböző zenei ízlések miatt. Itt hullámokban tombolt a násznép. Az idősebb korosztály elfáradt és átadta a helyét a fiataloknak, sőt egy másik lagziból átjöttek a fiatalok éjszaka. Így aztán reggel ötig ment az "eriszd" el a hajam. 

Mindhárom helyszínen a kiszolgálás kifogástalan, és a vacsora nagyon finom volt.

Mindenhol sikert aratott a Mr & Mrs játék. Sőt Niki azt mondta nekem, hogy kellően pajzán, azonban gondolkodni kellett a válaszokon a furmányos megfogalmazás okán, és nem azonnal esett le az automatikus válasz. Hozzáteszem, pont azért ilyenek a kérdések, hogy ne lehessen azon reagálni egyes esetekben rájuk:-).

A nyitótáncok gyönyörűek voltak, mindhárom párnak sikerült könnyedén venni az akadályt.
A szombati esküvőn, - a nógrádi családi hagyományt követve- a nyitótáncot Adél az édesapjával járta el, majd átadta Ferinek Adélt, mondván innentől te vigyázz rá:-). Másik két esetben a fiatalok együtt táncolták ezt a táncot.
 
És amiről eddig nem beszéltem, mind három menyasszony az ízlésének legmegfelelőbb menyasszonyi ruhát viselte. Férfi létemre meg szeretném így utólag mégegyszer megdicsérni mind három arát, Renátát, Nikolett-tet és Adélt, hogy sugároztak a boldogságtól és ízléses ruhát viseltek.  

Mindhárom helyszínen volt természetesen tortavágás, menyecske tánc, mint ahogy minden lagziba szokott lenni. Erről most külön nem írnék, sőt arról sem hogy milyen elköszönő verset szavaltam búcsúzóul. Arról viszont szeretnék megemlékezni, hogy mind három pár tündéri és aranyos volt. Elfogadták, hogy nem tudok végig maradni, mert másnap ismét fel kell vennem a vőfély ruhámat. Érdekes szombaton maradtam a legtovább, mivel akkor már nem számított a fáradtság. Persze ahogy hazaértem azonnal kidőltem, és aludtam majdnem délig. Édesanyámnak, csak akkor mondtam el, hogy három lagzit vezettem a hétvégén, mert nagyon aggott volna értem, ha tudja előre.

Mit is mondhatnék nektek Reni, és Dávid? Legyen, a hajótoknak mindig iránya, amit együtt határoztok meg, aztán szeretnék gólyahíreket hallani felőletek.

Mire kérlek benneteket Niki és Tamás: Hogy a lakatotok örökké zárva maradjon, hogy senki ne tudja feloldani szívetek zárolását. Tőletek is gólyahíreket szeretnék hallani.

Kedves legfiatalabb párom, Adél és Feri, mit is kívánhatnék nektek? Hogy az a laza elegancia, amit ott mutattatok, kísérje el egész életeteket, mert jó volt látni a boldogságotokat. Persze gólya nálatok is fuvaros legyen:-).

Mégegyszer köszönöm mindhárom párnak, hogy megbíztak bennem, toleránsak voltak a helyzetre tekintettel. Három nap, három család, három külön stílus. Szerintem csak így lehetett kibírni ezt a tempót.
 
#Laták János, alias #Janivőfély így látta a "vőfély maratont" 2019. augusztus utolsó előtti hétvégéjén. 


  

2019. szeptember 7., szombat

Adrienn és Balázs hamisítatlan hangulatú falusi esküvője, a Baranya megyei kistelepülésen, Bárban 2019.augusztus 17-én.


Adrienn-nel és Balázzsal bő egy éve ismerkedtem meg az Internetes portálomon keresztül. Szimpatikus párt ismertem meg személyükben, akik már nem "mai" csirkék:-). Az esküvőjük tervezését sem bízták a véletlenre. Mindent gondosan előkészítettek. Adrienn alföldi leányzó, míg Balázs mohácsi származású. A lakodalom helyszínéül a kis Baranya megyei települést, Bárt választották, ahova a párunk a lakodalom előtti napokban költözött. Balázs, a nagyszülei házát újította fel saját kezűleg, hogy szép otthont teremtsen a feleségének és kislányuknak. Így az esküvőt, a helyi művelődési házban ünnepelték meg, amelyet erre az alkalomra díszbe öltöztettek. Régen jártam, már igazi jó hangulatú falusi lakodalomban, most végre sikerült eljutnom egy ilyen rendezvényre. Miért is írom ezt, hát azért mert megvan a feelingje egy ilyen lakodalomnak. 

Hogy az elején kezdjem, bár meleg volt, de az előző heti mulatsággal szemben nem volt annyira elviselhetetlen az időjárás.

A lány kikérés előtt a vőlegény kikérést tartottuk meg, ahol Balázs édesapja sajnos már nem lehetett jelen, így Ő róla megemlékeztünk, hogy az apai áldásra már nem támaszkodhat a vőlegény, de a szívében most is ott él.

Ezután a lánykérésre került sor, a násznagy hölgy nem adta első szóra a menyasszonyt, illetve próbált egy álmenyasszonyt is elsütni - csalafinta módon- a vőlegénynek. De ezek hamvába hullt próbálkozások voltak. Balázs kitartó volt és türelmesen várta, míg Adrienn elő nem került:-). Majd illő tisztelettel elbúcsúztattuk Adriennt a szüleitől, és kisvártatva elindult a nászmenet sétálva a templomba. Ahol az atya megáldotta az ifjú párunkat. 

Ezután a művelődési ház udvarán megtartották a szabadtéri polgári szertartást a szülőköszöntéssel egybekötve. A gratulációt követően, csokordobás és harisnyakötő eldobás következett. Mind a csokornak, mind a nemes ruhadarabnak lett gazdája, bár a harisnyakötő eldobásakor a legények nem mutattak semmiféle érdeklődést a lehetőség iránt. Azonban egy kis üveges pálinka rákötése után, és az újbóli eldobására már tolongtak a srácok.


A pohárköszöntő, és a kalácstöréses játékot letudva,  események sorában a szalag széthúzása következett, amellyel a párunk jelt adott a lakodalom megnyitására. A vendégsereg elfoglalta a helyét. 


És mindenki feszült figyelemmel várta mi következik ezután. Az ifjú pár, amit az elején is írtam nem mai gyerekek, és végre olyat láttam, amit nagyon ritkán sikerül tapasztalnom, hogy nagyon jól tudtak együtt táncolni. Ők még jártak tánciskolába! Szép koreográfiát mutattak be a násznépnek, amiben nem volt erőltetettség, hanem laza elegancia. Az eredmény vastaps a vendégek részéről. Nos meg is dicsértem őket ezért, bravó így kell ezt csinálni, tettem hozzá. 


A vacsora pontban hétkor kezdődött, amelyet egy catering szolgáltató biztosított. Én úgy láttam mindenki meg volt elégedve az étel minőségével és mennyiségével, továbbá nem lehetett panasz kiszolgálás minőségére sem. 

A vacsora végén, már szokássá vált nálam a Mr & Mrs játék, amelyet nagyon jól fogadtak a vendégek és az ifjú párunk is, mivel volt egy nagy hahota miatta. 

Aztán párunk "édi" kislányának egy jégvarázs tortával kedveskedtek a szülők, amelyből a többi gyereket is megkínáltak.

Elkezdődött egy csapatépítő játékkal az első nagy zenei blokk. A mohácsi Póló zenekar húzta a talp alá valót. Meg kell mondjam, most találkoztam velük először. És nagyon tetszett, ahogy a fiúk és az énekes hölgy a lovak közé csaptak. A minőségi zenére a vendégek úgy reagáltak, hogy elfoglalták a táncparkettet. Nagyon jól ment a buli. Srácoknak ezúton is köszönöm a közös munkát. 


A tortavágást elcsúsztattuk egy kicsit, mert nagyon ment a buli, és nem akartam félbeszakítani. A menyasszonyi torta felszeletelés és egymás megkínálása után a házaspáros tánc felvezetésével ismét a zenekaré lett a főszerep. 



Nagyon gyorsan elment az idő és elkövetkezett a gyönyörű gyertyafény keringő, amihez egy újabb csodálatos koreográfiát mutatott be Adrienn és Balázs. 


Éjfélre visszaérkezett párunk, ekkor kezdődött a menyecske tánc. A tánc során a menyecskét jól megtáncoltatták, a bári vendégek a vőlegényt is citálták egy-két fordulóra. Majd a végén aprópénzt dobáltak a vendégek, meg rizst. A rizsszórás nem volt éppen jó ölet, mert rendkívül csúszóssá tette a táncparkettet. Szerencsére nem történt baleset. Ha tudom előre, hogy ezt akarják tenni a vendégek, lebeszéltem volna őket róla. Úgyhogy azért egy kis időbe telt, amire feltakarították és ismét szabad lett a táncparkett. 

Éjféli vacsora után újra összeverbuváltam a nagyérdeműt. Máté Péter örökzöld slágerére, "Azért vannak a jóbarátok..." című dalra ismét a táncparketten lett a násznép. Majd a vonatozás következett és tartott a buli hajnali ötig. 

Hogy értékelem a lagzit kedves, Adrienn és Balázs? 

Nagyon szépen köszönöm, hogy engem választottatok szószólónak, mert egy jó hangulatú bulinak lehettem a karmestere, és egy összeillő párnak voltam a vőfélye. Láttam, hogy gyönyörűen táncoltok, aminek én személy szerint nagyon örültem. Bár egy kis kalamajka volt a menyecske tánc alatt, de ez a hangulatra nem volt befolyással. Kívánom, hogy egyetértésben éljetek. Adriennt arra kérem, mint orvos, hogy hasznos tagja legyen a bári közösségnek, és a mohácsi kórháznak is egyaránt. Továbbá Balázst, pedig kérem, hogy gondos férj és apa legyen, valamint olyan szorgalmas és kitartó egész életében, mint ahogy azt a régi parasztházat szépen felújította. 

Idemásolom Adrienn köszönő üzenetét, remélem nem haragszik meg érte, hogy közzé teszem.

"Kedves János, még egyszer szeretnénk megköszönni a szervezést, a visszajelzések alapján mindenki nagyon jól érezte magát 😊 mindenkinek maradandó élmény lesz. Hajnal 5-ig tartott a buli, másnap alig tudtam lábra állni, de legjobb döntés volt, hogy belevágtunk, és megszerveztük. Köszi még egyszer, hogy segítettél ebben.😊"

Laták János, alias #Janivőfély így látta a lagzitokat Bárban, 2019. augusztus 17-én.

2019. augusztus 20., kedd

Mónika és Norbert lagzija az év legmelegebb napján Harkányban, 2019. augusztus 10-én.



Mónikával és Norberttel bő másfél éve vettem fel a kapcsolatot. Korábbi családi esküvőn láttak ténykedni, így esett rám a választásuk. Már előre vetítve jeleztem nekik, hogy valószínűleg meleg lesz, és gondoskodjanak a násznép részére az esküvő ideje alatt ásványvíz hozzáféréséről. Elérkezett az a bizonyos nagy nap, és úgy igazán befűtöttek föntről nekünk. Tudni kell párunkról, hogy Németországban élnek, ezért a fiatalok, magyaros ruhában esküdtek. Mónika úgy fogalmazott, hogy bennük erősebb a magyarságtudat, mivel bő ezer kilométerrel nyugatabbra követik az élet útját. Külön kérés volt a menyasszony részéről, hogy ne bocskai-t vegyek fel, mert Norbi is abban lesz, és nem illik összeöltözni a vőlegénnyel. Így öltönyben vőfélykedtem. Mondtam is Mónikának köszi, hogy ezt kérted, mert talán nem lesz annyira melegem az öltönyben, mint a vőfély gúnyámban:-). Mónika máriagyüdi származású, és az esküvőt a kegytemplomban szerették volna megtartani, oda lovashintóval, illetve nem túl távoli harkányi lakodalom helyszínére is azzal szerettek volna érkezni. Kétség kívül az idő jó volt a kellemes kocsikázáshoz, azonban a vendégek számára a nagy meleg fárasztó volt.

Így miután elütötték a delet, a harkányi strandtól nem messze felcsendült a "Lakodalom van a mi utcánkban...." kezdetű nóta, Norbi és családja összeállt a legénykikérés ceremóniájához. Nem húztam hosszúra a kikérést, mert tényleg meleg volt. Majd elindult a menet, Siklóst érintve Máriagyüdre, ahol a lányos ház várta a násznépet. Annak rendje, s módja szerint, zárt kapukat találtunk. Még a bebocsátás előtt megígértették Norbival, hogy a menyasszonyt élete végéig szeretni fogja, és az esküvő után is a tenyerén hordozza:-).

Míg menyasszonyunk bent készülődött, addig a vőlegényt és a násznépet kínálgatták hűsítő italokkal.
Aztán a lánykérés kezdetét vette. Három álmenyasszonyt mutattak be vőlegényünknek. Bár a mamának van fix jövedelme, de a vőlegény elvetette ezt a lehetőséget, aztán egy túl fiatal jelőlt érkezett, majd non plusz ultraként a szakács. Norbi erre azt válaszolta, őt elvinné szívesen, mert tud főzni:-). Az álmenyasszonyok után az igazi menyasszony is előkerült. Mónika egy kalocsai mintával hímzett menyasszonyi ruhát választott az egyéniségének megfelelően. Ez a ruha gyönyörű volt, csak nagyon meleg volt benne, úgyhogy Mónika hősiesen elviselte az elviselhetetlent!.


Az egyházi szertartáshoz elkocsikáztak a fiatalok a közeli templomba. A kegytemplom ősfás parkja rendezett, és némi árnyékot biztosított a várakozás idejére. A szertartást követően a "boldogság kapuja" előtt fogadták a gratulációt, majd a közös fotó elkészítése volt soron, illetve elkészültek a családi fotók is.

Ezután az ifjú pár fotózása volt soron. Addig a vendégek a vőlegényes háznál, vagy a Bolgár Múzeum épülete előtt gyülekeztek, mivel a polgári szertartást délután 5-kor a múzeum dísztermében került megrendezésre.

A szertartás pompás volt, és itt is elszavaltam a szülőköszöntő verset. Amit a szülők némi könnyek között fogadtak. A szertartást követőn a szomszéd épületben, a Művházban került megrendezésre a buli.


De még mielőtt birtokba vehette volna a násznép az épületet, a csokordobás következett. Volt szerencsés hazafutó:-), a csokor elkelt, reméljük az elkapója is rövidesen:-). A Művház előtt is felállították a boldogság kapuját, amit egy szalaggal kötöttek át. Ezt a párunk széthúzta, ezzel jelezték, hogy indul a buli.


Bementünk a terembe, a pohárköszöntő  és a kalácstörés után, egy kis technikai szünetet követően, a harisnyakötő eldobása következett.


Teljes sötétség volt, mert a menyasszonyi ruhát kivilágították egy ledsorral, így könnyebben megtalálta az utat a vőlegény eme nemes ruhadarabhoz. A harisnyakötőnek is lett gazdája.-).
 


A nyitó táncra egy csomót készült párunk. Egy 12 perces egyveleget mutattak be, azaz minden zenei stílus képviseltette magát. Mint kiderült elég jó táncos hírében áll mindkettőjük. Ezután a szülőkkel egy-egy tánc következett.


A vacsoráig ment a buli. A pálinkaköszöntő után felkértem Norbit, hogy mondjon egy pohárköszöntőt a vendégeknek. A vacsorát catering szolgáltató biztosította. Nagyon finom volt a vacsora, a kiszolgálás is nagyon korrekt volt. Szerintem minden vendég megtalálta a fogára valót, és a pincérek munkájával is messzemenőkig meg lehetett elégedve a vendégsereg.

A vacsora végén Mr & Mrs játék következett. Az egyik fontos kérdésnél a menyasszony bliccelt:-). De a vőlegény megadta a tuti választ! Erre egy jót nevettünk. Házaspáros tánccal elindítottuk az első táncblokkot. Tele lett a táncparkett. A vendégek a nagy meleg miatt sokat kint voltak friss levegőt szívni, pedig a légkondicionálás egész éjszaka folyt. Többször kellett kérnem a vendégeket, hogy a lagzi bent van és a táncparkett várja az ördögeit:-). A zenekar nagyon jól játszott. A vendégsereg soraiban sok horvát nemzetiségű vendég is volt, amikor a kolo-ra került a sor, azonnal tömve lett a táncparkett. Így a rutinos zenekar, ha lanyhult egy kicsit a tánckedv a meleg miatt, akkor bedobott egy-egy kolo-t, és mindjárt tele lett ismét a táncparkett.  Szóval a hangulattal nem volt semmi gond.

Az első táncblokk így gyorsan eltelt, majd menyasszonyi torta felszeletelés következett. Az első szelet kedves párunké lett, egymást megkínálták, és kértünk tőlük egy "édes" csókot.


A torta után elkezdődött a második táncblokk, ami egy kicsit rövidebb lett, mert a végén gyertyafény keringő következett. Viszont jobban táncoltak a vendégek. Azt láttam oldódott a társaság, és a horvát blokknak köszönhetően pörgősebben táncolt a vendégsereg. A gyertyafénykeringő bevezetéséhez, egy házasságról szóló rigmust mondtam az ifjú párnak, majd a párunk eljárta ezt a gyönyörű táncot.

Éjfélkor, mint ahogy lenni szokott eljárta a párunk a menyecske táncot is. Összegyűjtötték az ajándékot, sőt az aprópénzt is összesöpörték. A söprésnek az vetett véget, hogy a vendégek összetörték a söprű nyelét, amely során Norbi keze megsérült. Míg párunk rendezte sorait, kihozták az éjféli vacsorát. Abból a vendégek egy jót falatoztak, részemről egy elköszönő vers következett. Mivel párunk számára magyarnak lenni idegen országban kihívást jelent, ezért az "Adj Uram, szép jövőt a Magyar hazának..." című verset szavaltam. Úgy gondoltam, ez a vers erősítse bennük a magyar haza iránti feltétlen szeretetet. Meghatotta párunkat ez a vers. Az "Azért vannak a jóbarátok" című Máté Péter dallal ismét a táncparkettre csaltuk a vendégeket, ami után gőzösre pattant a násznép. S ezzel megalapoztuk a hajnalig tartó bulit.

Hogy értékelem a lagzit, kedves Mónika és Norbert? Úgy, hogy Ti lazán beletettetek apait-anyait. Végig jókedélyűek voltatok, főleg Mónika. Ritkán látok olyan menyasszonyt, mint Te, aki végigmosolyogja a rendezvényt. Látszik, hogy csupa szív ember vagy Mónika. Norbi is lazán végigcsinálta az eseményeket, nem görcsöltetek semmin. Szerintem ezt így kell végigvinni, ahogy Ti is tettétek. Amit megálmodtatok, az minden teljesült a Ti napotokon.

A vendégeket megviselte a nagy meleg, meg a korai kezdés, ezért egy kicsit segíteni kellett a hangulat kialakítását. Azért voltam ott, hogy ezt segítsem:-). Kellett mindenhez, a helyi srácokból álló zenekar rutinja is. Mint korábban írtam, ráéreztek a vendégek zenei igényére. Úgy gondolom, hogy sikeres volt a lagzitok. Hangulat jól alakult. Én is elfáradtam a melegben, sőt majdnem otthagytam a fogam az autópályán, ha nem lenne a leállósávnál rázó felfestés, akkor nem biztos, hogy ezeket a sorokat megírtam volna. Egyszerűen elaludtam a volán mellett.

Én azt kívánom, hogy legyetek olyan jókedvűek, mint ahogy megismertelek benneteket. Aztán gólyahíreket szeretnék hallani Tőletek. Vigyázzatok egymásra ott a messzi távolban.

#LatákJános, alias #Janivőfély, így látta az esküvőtöket 2019. augusztus 10-én este Harkányban.









.


2019. augusztus 14., szerda

Mariann és Robi fergeteges hangulatú esküvője, az "Andi presszóban" 2019. augusztus 2-án Sarkadon


Robival és Mariann-nal egy Facebook csoporton keresztül ismerkedtem meg. Robi vőfélyt keresett a csoporton keresztül, én meg olvastam hirdetését, és mivel pont egy lyuk volt a naptáramban:-), gondoltam hátha bemutatkozhatom Sarkadon, mivel még soha nem jártam ott. Robi utólag elmondta, hogy azért választott engem, mert nem voltam erőszakos, csak annyit írtam: "Ha szimpi vagyok vegyük fel a kapcsolatot, üdv Jani vőfély".

Aztán a nagy távolság miatt még húsvét előtt egy "messengeres" konferenciabeszélgetést tartottunk, ahol is eldöntötték én legyek a szószólójuk. Amit nagyon köszönök! Bár jobban szeretem, ha személyesen sikerül találkoznunk és beszélgetnünk, de Robit a családi vállalkozás leköti. Nehezen tud időt szakítani, meg a távolságot figyelembe véve, döntöttünk úgy, hogy a koreográfiát is a modern kor vívmányain keresztül oldjuk meg.

Személyesen, csak az esküvő előtt találkoztunk kb.: négy órával. Szerencsére azon az augusztusi napon kegyes volt velünk az időjárás, nem volt meleg, ami pont kapóra jött, mert a vendégek nem fáradtak el a nagy melegtől.  Időben érkeztem Sarkadra, hogy még néhány dolgot tisztázzunk, mielőtt belevágunk az események sorozatába. Mariann eléggé izgult, de megnyugtattuk, hogy minden jól fog alakulni.

Fél háromkor a kikérés következett, előbb Robit kértük ki, majd a menyasszony került sorra. Igen ám, de a násznagy úr kötötte az ebet a karóhoz, hogy: "Nem oda Buda!", először is mutassam be neki a kérőt, majd ígérje meg az anyósának, hogy Mariannt élete végéig szeretni fogja. Előbb egy álmenyasszony került bemutatásra. Robi tréfásan fogadta, annyit mondott, hogy még nem gondolkodott el rajta, bár még nagyon fiatal. Másodjára hozták az igazit, Robi hevesen bólogatott, hogy Mariann az Ő választottja. Miután egy szép verssel kikértük az arát, következhetett a lánybúcsúztató. Az egész kikérés frappánsan zajlott, majd a végén megkérdeztem a násznagy urat, hogy elfogadnak e vőfélynek, mert ha nem, akkor zavarjanak haza Szekszárdra, nos ott maradtam:-).



Kikérést követően a menyasszonyos autóval elmentünk az Andi presszóba, amelynek különterme ízlésesen fel volt díszítve erre a szép családi eseményre. A szabadtéri esküvő előtt, bő egy órás vendégvárás alkalmával minden érkező vendéget, vendégváró falatokkal fogadtak. 


Az idő tova szaladt, pontosan a koreográfia szerint felcsendült a bevonuló zene, és elkezdődött a csodás szabadtéri esküvő. A szülőköszöntéshez még egy verset szavaltam a szülők tiszteletére, hogy az amúgy is emelkedett hangulat, még ünnepélyesebb legyen. A szertartás után gratuláció, közös fotó, csokordobás, és harisnyakötő elkapás következett. Bár nagy tér nem volt, de a legények szétrebbentek, majd vőlegényünk gondolt egyet. Elővett a mellényzsebéből egy féldecis whisky üvegcsét, amit rákötött a nemes ruhadarabra, na így már volt hazafutás a ruhadarabért:-). Ezután következett az irányított családi fotózás, azaz az ifjú pár által korábban összeállított névsor alapján gyorsítottunk a fotózás menetén.
 
Elkövetkezett a lakodalom megnyitása. Kedves párunk egy nemzeti színű szalagot vágott át, amellyel le volt kötve az étterem bejárata, s ezzel jelt adtak a hajnalig tartó mulatozásnak. Bent egy pohárköszöntőt követően, a kalácstöréses játék következett, majd a nyitótáncot járta el párunk. Kalácstörés során Mariann szakította a nagyobbat, hivatalosan Ő viselheti a nadrágot:-). A nyitó tánc egy szépen megtanult koreográfia volt, amit nagyon gyönyörűen előadtak. Így körünkben köszönthettük a pénteken, a "szombat esti láz" két újabb nyertes versenyzőjét!






A talp alá valót helyi fiatalokból álló "Show & Bors" zenekar szolgáltatta. A huszonéves srácokból, és egy szem lányból álló együttes nagyon színvonalas zenét szolgáltatott. Ritkán fordul elő, hogy vacsora előtt úgy kellett lelőni  a bulit, hogy a vacsora következzen. Szerintem nagy jövő áll a csapat előtt, mert amit végig produkáltak, az messzemenőkig csillagos ötös.

A vacsora előtt még Robit felkértem egy pohárköszöntőre, amin a vendégek egyet mosolyogtak. A vacsora finom és bőséges volt. A kiszolgálás is magas színvonalú volt. Manapság már ritka, hogy pörkölt is legyen vacsorára, de nagyon ízletes volt ez magyaros étel, én úgy gondolom. Vacsora közben még egy pohárköszöntőt elszavaltam, amelyben a "gólyahírekre" célozgattam az újdonsült házaspárnak.

A vacsora végén a Mr & Mrs önismereti játékot vetettük be, amely megint nevetésre késztette a nagyérdeműt. Az első zenei blokkot, a házaspáros tánccal nyitottuk, aztán elindult a buli úgy igazán. Szerintem olyan nem volt, hogy valaki ült volna. Mindig dugig volt a táncparkett.


A menyasszonyi torta beköszöntését is eltoltuk egy kicsit, mert annyira jó hangulat volt, nem akartam a lendületet megtörni. A menyasszonyi torta nagyon fincsi volt, és nagyon dekoratív.




Mint, a helyi kémeim jelentették, a vendégsereg sorai között ott volt a helyi horgászegyesület grémiuma és színe - java. Kihasználva a helyzetet, a horgász monológgal nyitottuk a következő zenei blokkot. Azon nagyot kacagott mindenki, majd a nagy hohoho... horgász zenéjére beindult ismét a vendégkoszorú.

Gyorsan elszaladt az idő, éjfélkor a menyasszonytánc következett. Az ifjú pár eljárta táncot, összegyűjtötte a nászajándékot, és a kötelező pénzsöprés után átöltöztek. Egy óra magasságában bemutattuk az új asszonyt a vendégeknek. Nemsokára egy szép elköszönő verset szavaltam számukra. Ezt követően átadtam az ifjú párt és a násznépet a zenekarnak, akik a Nélküled című dalt énekelték az ifjú párnak, és a körülöttük álló násznépnek. Mivel körbe állta a násznép az új házasokat, a vonatozás következett., amivel megalapoztuk a hajnalig tartó jókedvet.


Hogyan értékelem a lakodalmatokat Mariann és Robi? Hát úgy, hogy magam sem gondoltam volna, hogy nincs kedvem hazamenni:-) Szóval olyan hangulatú buli volt, amit exportálni kellene az összes lagziba. És ezt most komolyan mondom! Visszanézve a Facebookos élő bejelentkezéseimet, pontosan visszatükrözi az általam leírtakat. Szeretném megköszönni ismét, hogy mellettem tettétek le a voksotokat. Így legalább eljuthattam a keleti országhatár közelébe Sarkadra, ahol 48 éves fejemmel még nem jártam:-). Nagyon kellemes társaság volt a násznépetek, öröm volt veletek együtt ünnepelni.

Mit kívánhatok másfél hét távlatából? Azt, hogy legyen türelmetek egymáshoz egy életen át, legyetek olyan kedvesek, mint ahogy velem bántatok. És gólyahíreket szeretnék hallani!

#LatákJános, alias #Janivőfély így látta a Ti esküvőtöket Sarkadon, az Andi presszóban 2019. augusztus 2-án.

2019. augusztus 9., péntek

Két szerelmes fiatal esküvője 2019. július 27-én Pilismaróton.


Adrienn-nel és Lacival egy Internetes portálon keresztül ismerkedtem meg. Adrienn vőfélyt keresett a lakodalmuk levezetésére, és erről én is értesültem egy hírlevélben. Majd küldtem egy bemutatkozó anyagot részére, amelyben szerepelt, hogy még nem voltam soha Pilismaróton vőfély, és szívesen bemutatkoznék a környéken:-). 

Aztán felvettük a kapcsolatot, majd kora nyári időszakban elmentem helyszíni szemlét tartani Pilismarótra, egy szabad szombatos hétvégémen. A koreográfiát összeállítottuk, majd megbeszéltük a kikérés menetét is. A pilismaróti sportcsarnoknál tervezték az esküvőt és a kikérést megtartani. A helyszínen megbeszéltük, hogy is kellene elhelyezni az anyakönyvi asztalt, hogy az ifjú pár ne háttal álljon az igenek kimondásakor a násznépnek. Mi gondosan megterveztük az egészet, az égiek meg másként gondolták. A kikérés előtt egy órával elkezdett esni az eső, ezért a kikérést a sportcsarnok épületében rendeztük meg. A kikérés elején még javából szemerkélt az eső, majd a kikérés végére kiderült az ég, és a sportcsarnok teraszán megtartott esküvőn, már az időjárás szebbik arcát mutatta, sütött a nap.  Így mindjárt mindenkinek jobb kedve lett. 

Azonban ne menjünk ennyire előre az időben, mert a kikérés során a vőlegény itt sem kapta meg első szóra menyasszonyt. Meg kellett ígérnie az anyósának, hogy Adrit az élete végéig szeretni fogja. Az érzelmes vőlegény szemeiben megjelentek a könnycseppek a meghatódottságtól.  Majd a kikérés végén megjelentek az első napsugarak, és az esküvőre már egy kicsit meleg is lett. Az esküvőn arra kértem a párunkat, mivel  az eső miatt nem lehetett úgy rendezni az asztalt, hogy ne háttal álljanak a násznépnek, hogy az igeneket egymással szembefordulva mondják ki. A szülőköszöntéskor, pedig egy verset szavaltam az ifjú pár nevében a szülőknek, amely úgy láttam meghatóra sikerült.

Esküvő után zeneszóval sétáltunk át a nem túl távoli katolikus plébániatemplomba, ahol a fiatalok mennyei áldást kaptak a frigyükre. Az esküvő végén gratuláció, buborékfújás és csokordobás következett. 


Majd a vőlegény megtalálta, a kedves újdonsült neje lábán levő nemes ruhadarabot, amelyet a legények közé vetett. De a legények nem akarták elkapni, hanem szétrebbentek! Hogy a vőlegény emelje a tétet egy féldecis whisky-t rögzített a harisnyakötőre, hogy talán ezek után eredményes lesz a dobás. Nos Laci valahogy nem jól rögzítette az üvegcsét, amely másfelé repült, mint a ruhadarab. Így a whisky szerencsés elkapójának lett egy jó napja, és a másik legénynek jutott a ruhadarab. Ezen egy jót derült a násznép.  


Ezután a javaslatomra irányított családi fotózásra került sor. Azaz, egy papírra felírta az ifjú pár milyen sorrendben és hányan kerüljenek egy-egy fotóra. Ezt felolvasva, gyorsítottam a fotózás menetén. Így a száz vendéget, tizenöt perc alatt végig tudta fényképezni a fotós. Ezzel egy kis idő nyertünk. A lakodalmat Visegrádon, a Sirály étteremben tartották meg. Mielőtt a vendégsereg elfoglalta volna helyét az asztaloknál, lepedő kivágás kezdődött.


És elég nehéz dolga akadt a fiataloknak, mivel Laci anyósa a fehér lepedőbe fehér cérnával varrta bele a szívet. Szó se róla, nehéz volt egyáltalán megtalálni a vonalat, ráadásul szereztek nekik két körömollót, valahogy nehezen boldogultak vele, de azért a végére mégiscsak sikerült kivágni a szívet és belépni a házasságba. 


Majd az étteremben folytatódott a lakodalom megnyitása. A kő-papír-ollóval eldöntötték ki viseli a nadrágot a jövőben, Laci lett a nyertes, ezt egy kicsit szomorúan vette tudomásul Adri, de hát győzött a teremtés koronája:-). 

A vacsorát egy kicsit későbbre tettük, mert néhány fotó erejéig a fotósunk kicsalogatta a fiatalokat a Duna-partra egy-egy szép naplementés kép erejéig. A "Fészen" láttam néhányat belőlük, szerintem is érdemes volt ezt megtenniük. 


Nem sokkal később felkértem a vőlegényt, hogy mondjon egy pohárköszöntőt. Laci egy verset mondott pohárköszöntőként, amelyet maga írt. Ezzel meglepte a násznépet, sőt minden vendég előtt én is megdicsértem Őt. Mondtam, hogy ilyent még vőlegény szájából nem hallottam. Aztán a lagzi végén biztattam, hogy foglalkozzon el a gondolattal, hogy vőfélyként elinduljon. Megígértem segítek neki begyakorolni a dolgot. 
A Sirály étteremben  nagyon jól főznek, a vacsora kifogástalan volt. A kiszolgálás is pazar volt. Nagyon jól együtt lehetett dolgozni a pincérekkel. Szerintem így is lehet üzemeltetni egy vendéglátó helyiséget!

A vacsora végén egy pohárköszöntővel célozgattam arra, hogy az unokákat el lehet kezdeni összehozni, hogy a vőlegény nemsokára a bábát futva kereshesse:-).

Majd Mr és Mrs játék következett, ami szintén jól sikerült. Hiába a kérdéssor itt is tarolt... Fél kilenckor elkezdődött a fiatalok nyitó tánca, majd a szülőkkel egy-egy tánc. 


Aztán a Nyergesújfaluról érkező Szalai Band, a lovak közé csapott, és elkezdődött az első nagy zenei táncblokk. Szalai Tamás vezette zenekar, - akik már bizonyítottak a családban korábban-, most sem tettek másként, egy igazi jó hangulatot tudtak varázsolni a táncparkettre. A tortát el kellett tolni tizenegy órára, mert időközben a menyasszonyt elrabolták, amelyről engem sem értesítettek. A menyasszonyrablást nem különösebben kedvelem én sem, mert ha nincs ott a pár, a lagzis hangulat alább hagy. És az a tíz ember biztosan jól érzi magát egy másik szórakozó helyen, az a lakodalomban maradottak  pedig a főszereplő hiányában inkább ülnek. Nos azt a trükköt vetettük be Szalai Tamással, hogy nem jelentjük be a menyasszonyrablás tényét, mert akkor éppen nagyon ment a buli, hanem hagytuk táncolni a nagyérdeműt. Így körülbelül elment 20 perc, amire alább hagyott a mulatozás, majd újabb tíz perc múlva előkerült Adrienn:-). Így nem volt olyan hosszú várakozás. Végre tizenegykor sikerült felszeletelni a menyasszonyi tortát, amely nagyon finom volt. 


Majd a házaspáros tánccal a násznépet újra lendületbe hoztuk.   Éjfélkor került sor a menyecske táncra, de előbb a cipőt kellett visszaszerezni a tánchoz. Végül is Adrienn úgy döntött mezítláb táncolja végig a menyecske táncot. Nem azért, mert nem kapta volna vissza a cipőjét, hanem így tartotta kényelmesebbnek. 


Le a kalappal előtte, mert keményen állta a sarat. Egy alkalommal leültettem, hogy fáradt szegény és kedves férje legyen szíves a lábát megmasszírozni:-). A tánc vége felé dobálták a vendégek az aprópénzt, majd söpörték a pápai utcát. AZ éjféli vacsora végén egy meglepetés versikével elköszöntem tőlük, majd átadva a hangulat irányítását a Szalai Band-nek a vonatozással beindítottuk a hajnalig tartó mulatságot. 

Hogy láttam az esküvőtöket fiatalok? Úgy összegezném, hogy nagyon jó buli volt. Köszönhetően annak, hogy tudtok táncolni, és benne voltatok a közepében. Így veletek együtt táncolt a vendégek apraja és nagyja. Visszanézve a facebookos élő videós bejelentkezéseimet, azt kell mondjam, a buli kifogástalan volt. Mit kívánok nektek a jövőre nézve: Egy fészekaljnyi gyereket. És szeressétek egymást egy egész életen át!

Az esküvő után kaptam egy üzenetet Lacitól, amit itt utólagos engedelmével bemásolok ide, mert engem is meghatott amit írt.

"Szia vőfély uram! Szeretnék köszönetet mondani Neked, nagyon jól összetartottad a brigádot, és jó kedvvel vitted végig az egészet, annak ellenére is hogy volt pár "rossz magatartású egyén" is veled szemben az est folyamán. Mi ketten nagyon jól éreztük magunkat, a játékok is jók voltak. Örülünk hogy téged választottunk, remélem jól érezted magad, és sikeresnek mondod te is az estét, én azt mondom azzá tetted! Isten áldjon!"

Köszönöm, hogy megbíztatok bennem, örültem hogy én lehettem a vőfélyetek.

Laták János, alias Jani vőfély, így látta az esküvőtöket Visegrádon, a Sirály étteremeben 2019. július 27-én.