Abban a különleges megtiszteltetésben volt részem, hogy Szerbiában, Zomboron lehettem vőfély. Mindig nagy megtiszteltetésnek tartom, ha a határon túlra kérnek fel vőfélynek. Ez egy különleges érzés számomra, amikor egy ilyen lakodalmat kell levezényelni. Egyrészt ott magyarnak lenni teljesen mást jelent, és megérteni az ottani magyarságtudatot, továbbá azonosulni vele, másrészt olyat kell nyújtani vőfélyként, amire emlékezni fognak sokáig.
Istvántól, Krisztina édesapjától megtudtam, aki nagy szeretettel beszélt az egyesület múltjáról, jelenéről és jövőjéről. Aztán a Magyar Állam által megfinanszírozott felújításról stb.. Azt gondolom, hogy igen is támogatni kell a határon túli magyarokat abban, hogy a nyelvünket őrizzék, hogy további nemzedékek is részesei legyenek a kultúránknak. Ez egy igen nemes cél, és ezt továbbra is támogatni kell az anyaországnak!
Amúgy István nagyon aktív és büszke tagja a Magyar Polgári Kaszinó Egyesületének. Higgyék el, jó volt hallgatni a lelkesedését. Engem is meghatott az ottani emberek ragaszkodása a magyar nyelvhez és az összetartozásba vetett hitük.
Térjünk vissza Krisztina és Péter esküvőjének bemutatásához.
Jó magyar szokás szerint kikértük előbb a vőlegényt, majd a menyasszonyt. A lánykérés nagyon jól sikerült, ugyanis menyasszonyunk násznagya, egy hölgy volt, aki elég karakánul tudatta velünk, hogy náluk nem divat egy versért kiadni a menyasszonyt:-). Aztán megkezdődött az alkudozás a menyasszonyért, mindezt frappáns beszólásokkal fűszerezték. Sőt egy zöld szakállas álnyasszonyt is próbáltak "elsütni" a vőlegénynek:-). Szegény álmenyasszony, pedig azt mondta, hogy a vőlegény még a múlt héten nászútra akarta őt vinni:-). Természetesen a végén megkapta Péter a menyasszonyt, és boldogan vezethette oltár elé a - helyi katolikus templomba- választott aráját!. Az esküvő után, gratuláció, csoportkép és csokordobás következett. Majd visszamentünk a kaszinóba, ahol előbb pohárköszöntőt mondtunk a párunk tiszteletére, majd kalácstöréses játék kíséretében eldöntötték ki viselheti a nadrágot (Péter). Ifjú párunk bemutatta a nyitótáncot, amely a "Szombat esti láz" műsorban is dobogós helyezést ért volna el, én úgy gondolom.
A vacsora után a Kiskőrösről érkezett háromtagú zenekaré lett a főszerep. Ildikó csodálatosan énekelt egész este, nem kellett játékokkal fárasztani a nagyérdeműt, mert ahogy a zene megszólalt, azonnal tele lett a szűkös tánctér.
Menyasszonyi torta felvágása után, újra a táncé lett a főszerep, majd a menyasszonytánc következett. A menyasszonytánc után az új párunk kisvártatva visszatért és bemutattuk az új asszonyt. Ezt követően az "Adj uram szép jövőt a magyar hazának" című verssel köszöntem el az ifjú pártól és a násznéptől. Hogy miért pont ezt a verset választottam? Több emberrel beszélgetve a lagziban, arról az összetartásról, élni akarásról és a nyelvőrzésről, amit hallottam, az jutott eszembe, hogy ez a vers méltó megkoronázása a magyarságtudatnak, amely élmény engem ott teljesen magával ragadott. Magam is feltöltődtem. És azt láttam, hogy mindenki megértette, hogy miért ezt a fennkölt borköszöntőt szavaltam el. Ezt követően már meg sem állt a buli hajnalig. Ott voltam a végéig, mert annyira jó volt a hangulat és a társaság. Öröm volt ott lenni. Rudinszki István vőfély borköszöntőjével búcsúztam Zombortól, akkor most egy kedves mondatával fejezem be a gondolataimat: "Enyém a szerencse, hogy vőfély lehettem"
Köszönöm nektek, Kriszti és Peti, hogy engem választottatok vőfélynek. Magam is szívesen emlékezem vissza az ott történt eseményekre. Legyetek jók, vigyázzatok egymásra, és térjetek vissza sokszor látogatóba Krisztina szülőföldjére.
Laták János, alias Jani vőfély így látta az esküvőtöket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése