2018. augusztus 29., szerda

Ramóna és Gábor super jó esküvője Zalaszentgrót, 2018. augusztus 11.



Hogy is kezdjem el ezt a beszámolómat? Ramóna és Gábor néhány évvel ezelőtt láttak egy esküvőn "tevékenykedni", és amikor eldöntötték összeházasodnak megkerestek.
Tavaly december végén egy szekszárdi kávézóban beszélgettünk a terveikről, aztán megállapodtunk abban, amikor legközelebb hazajönnek külföldről, akkor a koreográfiát részletesen megbeszéljük. "Ember tervez, Isten végez", mondja a közmondás, hát mi is így jártunk, mert Gábornak az Egyesült Államokba kellett utaznia kiküldetésre, így a koreográfiát a Messengeren keresztül beszéltük meg idő hiányában. Korábban érkeztem Zalaszentgrótra, majd egy kis terepszemlét tartottam hamarjában a Fiáker étteremben. Egy utolsó gyors egyeztetést követően, elkezdtük a kikérést. Gábor is, mint megannyi vőlegény akadályba ütközött a kikérés során, nem kapta meg az első szóra a menyasszonyt. Szóval az álmenyasszony lehetőségét elvetettük, sőt a találós kérdés megoldása is döcögve ment:-). Szó, ami szó pártában sem akarta hagyni Ramónát a tanú, így engedett a nyomásnak és kiadta a menyasszonyt, mint minden ilyen esetben "happy end" lett a vége. Átsétáltunk a templomba, ahol a plébános úr összeadta kedves párunkat. Majd gratuláció, közös fotó és csokordobás következett.

Visszatértünk a Fiáker étterembe, ahol az ajtóra egy nagy masnit kötöttek, mondván a "nulla napos" házaspár a masni kioldásával adjon jelet a lakodalmi mulatság megnyitására. Eközben kapott Ramóna és Gábor egy-egy szelet kenyeret, majd kedvükre megsózták (jelképezve mennyire szeretik egymást), majd megetették egymást igen sós kenyérrel, és kértünk egy csókot, hogy hát az élet nem mindig édes, a sósat is el kell viselni. Hogy ne szomjazzanak kaptak egy kis vizet is:-).
Bementünk az étterembe, először pezsgős pohárköszöntő, majd kalácstöréses játékkal fokoztuk a hangulatot. A koreográfia szerint időben kezdtük a vacsorát. A vacsora szenzációs volt, svédasztalos megoldással, így mindenki azt evett, amit szeretett volna. A kiszolgálás magas színvonalú volt, és amit én korábban még nem láttam, pálinka szökőkút volt az ifjú pár meglepetése a vendégek számára. A látvány lenyűgöző volt, az illat csodálatos. Csoportosultak is a vendégek az asztal köré időről-időre. Gábor bevallása szerint, a pálinka szökőkút ötlete döntötte el a lakodalom helyszínét:-).


A vacsora után nagy várakozással tekintettünk a nyitótánc elé. A nyitótánc során bebizonyította párunk, hogy tud táncolni.


Majd egy játékkal elindítottuk a táncmulatságot, aztán nagyon hamar telt ház lett a táncparketten. A meleg ellenére is, remek hangulat alakult ki zenekari segédlettel.

A zenekar nagyon igényes zenét játszott, amely találkozott a nagyközönség igényeivel.  A menyasszonyi tortát némi késéssel hoztuk, mert annyira ment a buli, hogy nem akartam félbeszakíttatni.


Aztán a hét vezéres játékkal beloptam magam a násznép szívébe, hiszen  olyan vezéreket sikerül kiállítanom, akiknek nagyon tetszettek a mondókák, amit körítésnek mondtam. Sőt utána játék sem kellett, mert a vendégek azonnal táncolni kezdtek. Éjfél előtt gyertyafénykeringővel elment átöltözni a párunk, majd visszatértek új ember és új asszonyként a menyecsketáncra.


A tánc után az éjféli vacsora következett, amit a vendégek jóízűen elfogyasztottak. Az éjfél utáni bulit egy elköszönő verssel indítottuk, amely során a - gépészmérnök végzettségű- új emberünk műszaki tudásának kiegészítése céljából, használati utasítást kapott az új robogója bejáratásának titkairól. A buli szó szerint reggelig tartott. Bevallom őszintén én is nagyon jól éreztem magam, és én voltam az egyik utolsó vendég. Sőt az ifjú pár kérésére, reggel koccintottunk a szökőkútból. Ilyet nem szoktam csinálni, de kérésüket teljesítve ittam az egészségükre. Ramóna és Gábor az esküvőtök nagyon-nagyon jól sikerült. Magam részéről úgy értékelem a lagzit, hogy csillagos ötös! Persze, a Ti hozzáállásotok is mintaszerű volt, a vendégeitek szerettek táncolni, sőt a zenekarotok is kiváló volt. Mi kell még? Egy jó helyszín, szerintem az is megvolt.

Legyetek boldogok, néha adjatok magatokról füstjelet a facen, hogy lássam nem hiába mentem az ország másik végébe szószólónak! Laták János, alias Jani vőfély így látta a lakodalmatokat. 

2018. augusztus 19., vasárnap

Erika és Csaba gyönyörű esküvője Szekszárd, 2018. augusztus 4.


Ismét késésben, vagyok, mert látom a facen, hogy a párunk már javában a mézesheteket tölti. Amire visszajönnek olvashatják a róluk szóló beszámolómat is:-).

Nagyon boldog tudok lenni, ha szülőföldemen kérnek fel szószólónak. Egyrészt jó hazamenni, az ismerős utcákat, helyszíneket bejárni, másrészt szívni egy kis friss levegőt a tolnai dombok között. Erika és Csaba úgy jutott el hozzám, hogy valaki ajánlotta Nekik, keressétek meg Jani vőfélyt!
Aztán egy téli estén találkoztunk Szekszárdon, ahol előzetes beszélgetés alkalmával meghatároztuk a kikérés időpontját és a vendégvárás idejét. Egy kora nyári időszakban leültünk ismét egyeztetni, ahol már konkrét ötletekkel és megvalósítási tervvel találkoztam. A jól összeállított koreográfia a sikeres szervezés záloga. Aztán elérkezett a nagy nap. Az augusztusi nap melegen tűzött, de nem volt elviselhetetlen a hőség. Először Csabáéknál kikértem a vőlegényt, majd elindultunk a lányos házhoz. A vőlegény, hogy megadja a módját a lánykikérésnek, lovasfogaton érkezett zeneszóval. Erre aztán felfigyelt a Béri Balogh Ádám utca minden ottani lakója. Igazi fergeteges kikérés volt, remek násznagyúri segédlettel, mert Csabának bizony itt sem adták első szóra a leányzót. Nos mindenki jót derült az iruló-piruló vőlegény csetlésén-botlásán, na de sebaj, azért előkerült Erika mégiscsak :-). Aztán Csaba boldogan üdvözölte kedves párját.




Az ifjú pár, a kísérőkkel együtt felszálltak a fogatra és elindultunk a Művészetek házába, ahol gyönyörű esküvő keretében kimondta az ifjú párt azt a szót, amit mindenki tud, hogy: IGEN!
Parrag Kati, az anyakönnyvezető ismét sziporkázó esketést celebrált, azaz - a névjegyévé vált- "Parrag Katis" szófordulatokban bővelkedő gondolatsora nagyon eltalált beszéd volt. Esküvő után felsétáltunk a Béla térre, ahol a templomi esküvőt tartották. Az esküvőről kijövet állófogadás várta a szomjas násznépet. Hiszen még a téren elkészítették a családi fotókat, ami időben hosszúra nyúlt program volt, így okos ötlet volt hűsítőt szervírozni a vendégek részére.


Ezek után visszasétáltunk a Babits művházba, ahol a konferenciaterembe került megrendezésre a lakodalom. Az ifjú pár belépője jól sikerült, vidáman megnyitották a lakodalmat. Erika egy óvodában dolgozik, és az óvodások egy lakodalmas csujógató versektől sem mentes aranyos előadást tartottak, amivel meglepték, nemcsak Erikát és Csabát, hanem az egész násznépet. Azért szervezték erre a helyre a lagzit, hogy a nagy meleg miatt a lékondi javíthatja a közérzetet. Nos Murphy akcióba lépett, és pont aznap elromlott a légkondi. Na de azért nem  szegte a jókedvet ez a kis hiba, mert nagyon jó hangulatú esküvőn vehettünk részt.




A vacsorát az Amarillys étterem cateringben szolgáltatta. Az étel ízletes és finom volt, majd elérkezett a nyitótánc. 


Mivel Csaba és Erika korábban táncoltak a "Bartinában", így nem volt kérdés, hogy a "szombat esti láz" két újabb versenyzőjét ismertük meg bennük.  Hamupipőke tánccal odacsalogattuk a nagyérdeműt a táncparkettre, aztán többé kevésbé nem volt szükség játékra, mert a tánc folyamatos volt. A vőlegény sógora, aki aktív "Bartinás" a mai napig, meglepetésként estére összekürtölte a fiúkat, és egy jó negyedórás legényest eljártak Csabának. Mondván Te nem tartozol már közénk:-). A zenét a tolnai Party Cafe szolgáltatta. Bence, a szaxis jó ismerőse Csabának, - sőt együtt táncoltak a néptáncegyütteseben-, így zenekarunk kihozta, amit lehetett. Panasz nem volt, mivel nagyon kellemes hangulatot hoztak össze a fiúk. Szerintem örömzenélést folytattak egész éjszaka a srácok. 


A menyasszonyi torta felvágását követően beindult újra a buli. Hopp máris ott voltunk az éjféli gyertyafénykeringő eltáncolása előtt.


Aztán menyecsketánc következett. Ezt követően ismét a pincéreké volt a főszerep, hiszen elkészült a svédasztal, amit násznép azzal konstatált, hogy mindent elfogyasztott. Ezek után egy elköszönő verssel elköszöntem tőlük, majd ismét a násznépet a táncparkettre invitáltam. Ekkortól egész hajnali hatig szólt a zene. Azt a visszajelzést kaptam, hogy nagyon jó buli volt. Én is ezt tapasztaltam. Igen nagyon jól összeállt a kép, a hangulat remek volt. Persze kellett hozzá, egy kedves ifjú pár, akik elfogadták a tapasztalt vőfély tanácsait, aztán egy jó zenekar, és nem utolsó sorban egy olyan násznép, mint az övék, akik valóban mulatni mentek oda, no meg jól érezni magukat.

Szóval örülök, hogy valaki engem ajánlott vőfélynek Nektek, annak külön, hogy elfogadtatok és megbíztatok bennem. Vigyázzatok egymásra, és ahogy Parrag Kati is kiemelte, ajándékozzátok meg a szüleiteket jó néhány unokával!
Gratulálok Nektek, Jani vőfély így látta a Ti esküvőtöket.

2018. augusztus 11., szombat

Natália és Dávid esküvője, Poroszló 2018. július 28.


Egy kilenc hetes maratoni vőfélyszolgálat első állomása Poroszló, Nati és Dávid esküvője.

Natival és Dáviddal az Interneten ismerkedtem meg, ahol Nati feladott egy hirdetést... Vőfélyt keresett az esküvőjük lebonyolítására. Véletlenül olvastam a bejegyzését, és jelentkeztem a nemes feladatra. Aztán egy szombati napra tűztük ki az első találkozót, ahol megismerkedtem a párral. Mint megannyi magyar család mintájára, Dávid is külföldön dolgozik, így a lakodalom részleteinek kidolgozását a modern kor eszközeivel oldottuk meg Messenger stb.... De az utolsó egyeztetésre Dávid is megérkezett, így közösen tudtuk az végleges forgatókönyvet kidolgozni.

Elérkezett a nagy nap. Az idő egy kicsit szomorkás volt, így izgultunk a szabadtéri esküvő megrendezése miatt, de mégis csak kegyes volt hozzánk szent Péter, mert csak néhány csepp eső esett, ami nem zavarta az esküvő lebonyolítását. Az esküvő a Tisza-tóba benyúló mólón került megtartásra, ami különlegessé tette az eseményt. Részemről szülőköszöntő verset mondtam a virágátadáskor az ifjú párunk nevében a szülőknek. Az anyakönyvvezető is gyönyörű beszédben üdvözölte immáron új családot. Szóval megható volt a ceremónia, ehhez nem férhet kétség. 


Aztán a gratuláció, közös fotó következett fehér galambok reptetésével egybekötve, ami tovább emelete az esemény magával ragadó hangulatát. Ezután elmaradhatatlan csokor, és harisnyakötő eldobás következett. Mind a kettő új gazdára talált:-). Visszasétálunk a Füzes pihenőparkba, ahol kezdetét vette a lakodalom. 



A pohárköszöntő után, kalácstöréses játék következett, majd kisvártatva a vacsora is elkezdődött. A vacsora finom és bőséges volt. Életemben most ettem először olyan húslevest, amely enyhén köménymagos volt. Nekem annyira bejött, hogy három tányérral ettem :-). A vacsora utánra tartogatta az ifjú párunk a nyitó táncot, ahol bebizonyították, hogy tudnak táncolni. Aztán a buli elindult, nem is akár hogyan. Játék nem nagyon kellett, mert mindig tele volt a táncparkett. Azt mondtam a párunknak, hogy játék, csak akkor kell, ha nem megy a buli. Mivel ment, így nem kell fárasztani a násznépet. Részemről öröm volt ott lenni, mert ritkán megy ennyire gördülékenyen a buli.

Aztán meghoztuk a menyasszonyi tortát, amit jókedvűen felvágtak, és azt a násznép jóízűen elfogyasztotta. Én úgy láttam, hogy csak mutatóba maradt belőle. Aztán Dögös Robi, ismét nekikezdett a hangulat gyártásnak. Éjfélig meg sem állt a buli. Ilyenkor kötelező köröket a mi párunk is végigjárta, azaz a menyasszony táncot. Aztán átöltözés, az új asszony beköszöntése jött sorba, majd éjféli vacsora következett. Az éjféli vacsora után ismét elindult a buli és tartott sokáig. Mivel egy pihenő parkban volt a lagzi, a szálló vendégeknek nem nagyon tetszett a hangos zene, és ebből aztán lett egy kis konfliktus, de túlléptünk a dolgon és mulatoztunk tovább.

Magam részéről jó szájízzel jöttem el Poroszlóról, és kívánok Natinak és Dávidnak boldog házasságot, és egy kocsideréknyi pulyát. 

Laták János alias Jani vőfély így láttam az esküvőtöket.

2018. augusztus 5., vasárnap

Diána és Péter különleges esküvője, Győr 2018.07.07



Diána és Péter esküvője különleges volt a maga nemében, hiszen mind a ketten újráztak:-). Szóval vőfély szemmel nézve, úgy gondolták, hogy egy sikertelen első után, adnak maguknak egy újabb esélyt a közös jövőre. Ehhez mérten, nem izgulták túlságosan túl a dolgot, így könnyen gördülékenyen sikerült a koreográfiát megbeszélnünk. Először nem akartak kikérőt, de aztán az utolsó napokban kaptam tőlük egy üzenetet, hogy mégis szeretnék ezt a hagyományt megtartani. Zene volt füleimnek, így korábban érkeztem Pérre, hogy a lánykérést meg tudjuk csinálni. Úgy érzem, jó hogy ragaszkodtak - szülői sugallatra- ehhez a szép régi szokáshoz. Az időjárás kegyes volt hozzánk, ettől függetlenül Pétert megizzasztották a násznagy úr kérdései, mert nem adta első szóra a menyasszonyt. Nos, hogy a lagzi el ne maradjon, végül is engedett a násznagy úr, sőt örömmel mutatta be Diát Péternek. Dia, Péter tiszteletére gyönyörű magyaros ruhába öltöztette magát erre szép ünnepi alkalomra.


Az esküvőt Győrben, a házasságkötő teremben rendezték meg. Majd gratuláció, és csokordobást követően elmentünk Kristály étterembe, ahol kezdetét vette a lakodalmi mulatság. Először lepedő kivágással beléptettük őket a házasságba, majd kalácstöréses játékkal fokoztuk a hangulatot. 







A vacsora finom volt, majd kezdetét vette a táncmulatság. Persze korábban jelezték számomra, hogy ők sem, és a vendégek sem egy táncoslábú csapat, de azért leküzdötték a nyitó tánccal járó stresszt:-).


A táncmulatság kezdetén látszott, hogy a publikumot nehéz lesz a táncparkettre csábítani. Igazából az látszott, hogy a vendégsereg egy része idősebb korosztályt képviselte, a másik fele pedig fiatalokból állt. Így Fenyvesi Zsolt Dj. kollégának nehéz dolga akadt, mert nem nagyon volt átjárható a két korosztály zenei igénye. De azért némi stílus keresés után, azért sikerült táncba vinni a társaság nagy részét.  A koreográfia szerint meghoztuk időben a menyasszonyi torát, amelyet vidáman felvágtak. Nagyon finom lehetett, mert majdnem elfogyott.


A második táncblokk már jobban sikerült gördülékenyen ment a mulatozás. Elérkezett az éjfél a menyasszonytánc ideje, majd gyertyafény keringővel visszajött az új asszony. Éjféli vacsora következett az új asszony megérkezése után. Az éjféli vacsora végén a vőfély egy frappáns monológgal elköszönt az ifjú pártól. Alkalom szüli a tolvajt, szokták volt mondani... Péter az Audiban dolgozik, motorokat szerel össze. Így adott volt lehetőség, hogy műszaki tudásának kiegészítése céljából, megismertessem az új robogója bejáratásának szabályairól. Ugye, előző nap megnősült Péter, így kapott egy "új robogót":-). Ezen mindenki egy jót derült, aztán vidáman folytatódott a mulatozás. Ez is egy kis létszámú esküvő volt, amelyből kihoztam amit lehetett. Örültem, hogy rám esett Dia és Péter választása, hogy vőfély lehettem. Bátorságotokhoz külön gratulálok, hogy belevágtatok egy új közös jövőbe! Részemről kívánom, hogy sikerüljön, és szüleiteket ajándékozzátok meg jó néhány unokával.

Jani vőfély, alias Laták János így látta az esküvőtöket.

2018. július 24., kedd

Anikó és Attila családias esküvője Herceghalom, 2018. június.30.

A nyári egyéb teendőim miatt egy kicsit megcsúsztam a blog bejegyzések írásával, de most pótolom:-)!


Anikó és Attila a harmincas éveinek derekán járó pár, akik egészen piciny családias esküvőt szerveztek maguknak, minden hivalkodó külsőségek nélkül. Engem ért a megtiszteltetés, hogy ebben a meghitt családias légkörbe, némi színt és vidámságot vigyek. Már az elején jelezték, hogy nem egy táncoslábú társaság az övék, úgy készüljek. Ilyenkor egy kicsit elgondolkodom azon, hogy mit is lehet tenni ilyenkor?. Persze engem sem abból a fából faragtak, hogy ne próbáljak mindent kihozni a lehetőségekből.

A lakodalom a herceghalmi Nimród fogadóban került megrendezésre, egy szabadtéri esküvővel egybekötve. A június utolsó szombatja szomorkásan indult, de délutánra kisütött a nap, és kellemes hőmérsékletet sugárzott a késő délutáni verőfény. Én örültem, hogy nem volt meleg, nemcsak azért mert a fekete bocskai öltönyben remekül érzi magát az ember egy-egy meleg délutánon, hanem a násznépnek sem mindegy, hogy mennyire fárasztja ki őket a meleg. 


Az fél ötkor kezdődő szertartás nagyon gyönyörű volt. Az anyakönyvvezető komoly, és egyben szívhez szóló üzenete példa értékű lehet számukra a közös életükben. Aztán, egy szülőköszöntő verssel én is kedveskedtem az ifjú pár nevében a virágátadáskor. A csoport képek elkészítését követően, és az elmaradhatatlan csokordobás után, Anikó és Attila megnyitotta a lakodalmat.  Előbb lepedőt vágtak....



Majd nyitó tánc...


Aztán elkövetkezett a vacsora ideje, amikor is Attilát felkértem egy pohárköszöntő megtartására. Elmondta a jelenlévőknek, hogy nagyon örül, hogy mindenki eljött, akit meghívtak, és ez által úgy érzi, hogy aki itt van az fontos része az életüknek. Igen, ezekből a szavakból én is megértettem a családias légkör okát.

A vacsorára senkinek nem lehetett panasza, mivel bőséges és nagyon ízletes volt. Laci bácsi a Nimród fogadó üzemeltetőjével beszélgetve azt tapasztaltam, hogy nagyon sokan jönnek távolabbról az esküvőt megrendezni a Nimródba, mert a kiszolgálás és az étel minősége nagyon jó. Persze az épület szocreál kinézetű, de aki ezen túl tud lépni, és betér a fogadóba kellemes meglepetés éri. Belül szépen rendezett teremről beszélhetünk.

Vacsora után egy csapatépítő játékkal kezdtünk, hogy a násznépet kimozgassuk a székek mögül, aztán elkezdődött táncmulatság. Mivel a társaság nem volt nagyon táncos lábú, a zenekar több zenei stílussal próbálkozott, amire megtalálta a násznépnek megfelelőt. Ahhoz képest, hogy tényleg kevés vendég volt, több pár állandó vendége volt a táncparkettnek. Mint utólag kiderült néptáncosok voltak és lábukban volt a "bugi". 
 


A tortavágást követően a 7 magyar vezér játékot vetettem be, amely jól talált, mivel azon mindenki egy sort nevetett, mind a résztvevő "vitézek", mind a vendégek. Aztán ismét csapatépítő játék és táncmulatság folytatódott. Nem sokkal később menyasszony elment átöltözni és éjfélkor köszöntöttük az új asszonyt. Az éjféli vacsorát követően, egy szívhez szóló verssel elköszöntem tőlük, majd felkötötték a vőfélybotra a szalagjukat. 


Én pedig egy utolsó etapra a vendégeket újra összeverbuváltam. Nem tartott reggelig a buli, de egy ilyen kis létszámú esküvőből, amit lehetett kihoztam, sőt nagyon megköszönte Attila, hogy a megbeszélt koreográfiát betartva színesítettem az este hangulatát. Én is úgy érzem, nem "vizsgáztam" rosszul, és örülök hogy én lehettem a vőfélyetek. 

Jani vőfély, alias Laták János én így láttam az esküvőtöket.

2018. június 19., kedd

Krisztina és Péter határon túli esküvője Zombor, 2018.06.16


Abban a különleges megtiszteltetésben volt részem, hogy Szerbiában, Zomboron lehettem vőfély. Mindig nagy megtiszteltetésnek tartom, ha a határon túlra kérnek fel vőfélynek. Ez egy különleges érzés számomra, amikor egy ilyen lakodalmat kell levezényelni. Egyrészt ott magyarnak lenni teljesen mást jelent, és megérteni az ottani magyarságtudatot, továbbá azonosulni vele, másrészt olyat kell nyújtani vőfélyként, amire emlékezni fognak sokáig.
Időben érkeztem Zomborba, hogy egy kicsit körülnézzek a helyszínen, hol is lesz a nagy esemény. Krisztina zombori származású hölgy, aki Budapesten ismerkedett meg Péterrel és itt él a fővárosunkban. De a szíve, hazavitte esküdni. A lakodalom helyszínéül nem is választhattak volna szebb helyszínt, mint a felújított és átépített Magyar Polgári Kaszinó épületegyüttesét. 
Istvántól, Krisztina édesapjától megtudtam, aki nagy szeretettel beszélt az egyesület múltjáról, jelenéről és jövőjéről. Aztán a Magyar Állam által megfinanszírozott felújításról stb.. Azt gondolom, hogy igen is támogatni kell a határon túli magyarokat abban, hogy a nyelvünket őrizzék, hogy további nemzedékek is részesei legyenek a kultúránknak.  Ez egy igen nemes cél, és ezt továbbra is támogatni kell az anyaországnak! 
Amúgy István nagyon aktív és büszke tagja a Magyar Polgári Kaszinó Egyesületének. Higgyék el, jó volt hallgatni a lelkesedését. Engem is meghatott az ottani emberek ragaszkodása a magyar nyelvhez és az összetartozásba vetett hitük.

Térjünk vissza Krisztina és Péter esküvőjének bemutatásához.

Jó magyar szokás szerint kikértük előbb a vőlegényt, majd a menyasszonyt. A lánykérés nagyon jól sikerült, ugyanis menyasszonyunk násznagya, egy hölgy volt, aki elég karakánul tudatta velünk, hogy náluk nem divat egy versért kiadni a menyasszonyt:-). Aztán megkezdődött az alkudozás a menyasszonyért, mindezt frappáns beszólásokkal fűszerezték. Sőt egy zöld szakállas álnyasszonyt is próbáltak "elsütni" a vőlegénynek:-). Szegény álmenyasszony, pedig azt mondta, hogy a vőlegény még a múlt héten nászútra akarta őt vinni:-). Természetesen a végén megkapta Péter a menyasszonyt, és boldogan vezethette oltár elé a - helyi katolikus templomba- választott aráját!.  Az esküvő után, gratuláció, csoportkép és csokordobás következett. Majd visszamentünk a kaszinóba, ahol előbb pohárköszöntőt mondtunk a párunk tiszteletére, majd kalácstöréses játék kíséretében eldöntötték ki viselheti a nadrágot (Péter). Ifjú párunk bemutatta a nyitótáncot, amely a "Szombat esti láz" műsorban is dobogós helyezést ért volna el, én úgy gondolom.

Vacsora nagyon finom volt, a három fogásos menü magáért beszélt. Sőt a grillezett húsokból készült sültes tál egyenesen mediterrán hangulatot árasztott. A kaszinó színházterme megújult ugyan, de az 1920-as évek hangulatát idéző, -Trianon környékén vásárolt velencei tüköregyüttes- által sugárzott elegancia egy időutazás hangulatát idézte fel a vendégekben. Méltó helyszínt biztosítva a lakodalom forgatagának. 
A vacsora után a Kiskőrösről érkezett háromtagú zenekaré lett a főszerep. Ildikó csodálatosan énekelt egész este, nem kellett játékokkal fárasztani a nagyérdeműt, mert ahogy a zene megszólalt, azonnal tele lett a szűkös tánctér.

Menyasszonyi torta felvágása után, újra a táncé lett a főszerep, majd a menyasszonytánc következett. A menyasszonytánc után az új párunk kisvártatva visszatért és bemutattuk az új asszonyt. Ezt követően az "Adj uram szép jövőt a magyar hazának" című verssel köszöntem el az ifjú pártól és a násznéptől. Hogy miért pont ezt a verset választottam? Több emberrel beszélgetve a lagziban, arról az összetartásról, élni akarásról és a nyelvőrzésről, amit hallottam, az jutott eszembe, hogy ez a vers méltó megkoronázása a magyarságtudatnak, amely élmény engem ott teljesen magával ragadott. Magam is feltöltődtem. És azt láttam, hogy mindenki megértette, hogy miért ezt a fennkölt borköszöntőt szavaltam el. Ezt követően már meg sem állt a buli hajnalig. Ott voltam a végéig, mert annyira jó volt a hangulat és a társaság. Öröm volt ott lenni. Rudinszki István vőfély borköszöntőjével búcsúztam Zombortól, akkor most egy kedves mondatával fejezem be a gondolataimat: "Enyém a szerencse, hogy vőfély lehettem"
Köszönöm nektek, Kriszti és Peti, hogy engem választottatok vőfélynek. Magam is szívesen emlékezem vissza az ott történt eseményekre. Legyetek jók, vigyázzatok egymásra, és térjetek vissza sokszor látogatóba Krisztina szülőföldjére.

Laták János, alias Jani vőfély így látta az esküvőtöket.    

2018. június 12., kedd

Andrea és Zoli esküvője, Kult pince Monor, 2018. június 2.

Andi és Zoli, már egy jó évvel korábban felvették velem a kapcsolatot, az esküvőjük ügyében. Amikor először találkoztunk, akkor mesélték, hogy számukra kultikus hely a monori pincesor, ezen belül a Kult pince. Kétség kívül nagyon szép hely, maga a pince gyönyörűen ízlésesen felszerelt rendezvényterem. Elsősorban borkóstolók és borvacsorák rendezésére szolgál, de kisebb lakodalmak (100 fő-ig) megrendezésének ízléses helyszíne lehet. 
Kezdjük az elején, időben érkeztem a helyszínre, ahol vendéglátó bemutatta a helyszínt, a szabadtéri esküvő helyét. 

A koreográfia szerint kezdtük el a vőlegény-, és a lánykikérést. A vendégek elég sokat mosolyogtak a kikérés során, egyrészt Zolit megizzasztották a násznagy urunk által feltett kérdések, mert monori pincesor ide, vagy oda, egy versért nem adják a lányt.... - mondta  a násznagy úr-, másrészt az általam elmondott rigmusok tele voltak tűzdelve finom humorral. 

Az épületet megkerülve elindultunk a szabadtéri esküvő helyszínére a filagória alá. Lasán Judit szertartásvezető köszöntötte a fiatalokat és a vendégeket. Elkezdődött a szertartás. A hivatalos részt letudva, a szertartásvezetőnk mielőtt elkezdhette volna köszönteni immáron ifjú házasokat, derült égből a villámcsapás, leszakadt az ég. A szertartást sajnos félbe kellett hagyni, sőt amikor csendesedett az eső, bevonultunk az étterem részbe, ahol folyatta a szertartásvezetők az ifjú pár köszöntését. Láttam, hogy Andit és Zolit nagyon megviselte ez a közjáték, hogy a szép esküvőjüket tönkre tette az időjárás. De mondtam nekik, hogy ez legyen a legnagyobb baj, ami érheti őket. 

Aztán szerintem feledtette velük ezt a közjátékot, Lasán Judit szertartásvezető személyre szabott szívhez szóló köszöntője, amiről csak szuper latuvuszokban lehet beszélni. Nem hallottam még hasonlót sem, egy anyakönyvvezető szájából sem. Ha valóban egyedi hangulatú szertatást akartok magatoknak, akkor keressétek meg őt bátran, nem fogtok csalódni. A szertartás végére, ahogy jött az eső, úgy el is ment: Aztán az ifjú házasok első feladata: a gravírozott lakat felhelyezése volt a filagória falára, amelyet a szertartás végén be kellett zárni, majd a kulcsot a pinceszellőzőbe kellett dobni, hogy azt senki ne találja meg és nem tudja kinyitni.
A családi fotózások idejére valahogy ki-ki kandikált a felhők mögül a nap, így remek képeket készíthettek fotósaink. Az ifjú pár megnyitotta a lakodalmat, majd a vacsora következett. 

Merem mondani, amatőr gasztro bloggerként, hogy lehet tanulni a szakácstól, mert finom és ízléses tálakat készített a vendégek részére. A vacsora végén a nyitótánc után egy játékkal kicsalogattuk a vendégeket a táncparkettre, ahol a túrkevei F.Tóth Trió zenekarunk alig várta, hogy a húrok közé csaphasson. Nagyon jó zenekart ismertem meg bennük. Ők úgy kerültek ide, hogy a vőlegénn túrkevei származású, és személyes barátság fűzte a zenekar tagjaihoz.

Aztán sliedot vetítettünk az ifjú pár eddigi életéről, és kértük Őket, hogy folytassák a sorozatot a jövőben, majd évek múlva játsszák le a baráti közösségben újra és újra.

Kisvártatva a menyasszonyi torta is megérkezett. A torta elfogyasztása után házaspáros tánccal ismét a táncparkettre vittük a táncolni vágyókat, majd a gyertyafény keringővel szakítottuk meg a táncmulatság menetét. Eljött az éjfél, a menyecsketánc ideje. Az új asszony szorgalmasan gyűjtötte a nászajándékot. Néha leültettük, hogy foglaljon helyet, mert elfáradt, ekkor új emberünk gálánsan megmasszírozta a lába szárát, aztán megitatta kedvesét. Közben válaszolt egy találós kérdésre, majd folytatódott tovább a tánc.
Éjféli vacsora után egy szép borköszöntővel köszöntem el a pártól, amely egy szívhez szóló gondolatsor a magyarságról. Szóval Zoli villamosmérnök, és azért választottam ezt a verset, hogy nem vándoroljon kedvesével külföldre, itt alkosson maradandót:-).

Az azért vannak a jóbarátokkal folyattunk a mulatozást, amely szerintem jól sikerült. És én magam is boldogan térhettem haza. Igen ez egy jó buli volt. Kívánok nektek minden jót, esztendőre, pedig apróságot.

Így láttam vőfélyként az esküvőtöket, Jani vőfély alias Laták János.